Kolozsvári CFR II. 1 - 1 Székelyudvarhelyi FC

2019-09-07 - 17:00

Harmadik bajnoki mérkőzésén is döntetlent játszott a Székelyudvarhelyi FC, a labdarúgó 3. Liga 5-ös csoportjának pénteki játéknapján 1–1-re végzett a Kolozsvári CFR II. vendégeként.

or_szfc_cfr_foci_belo_02

A bajnokság harmadik fordulójában sem sikerült győznie a az udvarhelyi csapatnak, bár végig uralta a mérkőzést és nagyon sok gólszerzési lehetősége volt. A vezetést a házigazda kolozsváriak szerezték meg az első félidőben, amikor a vendégek labdavesztése után találtak be. Sokáig nem tudott egyenlíteni az SZFC, aztán negyedórával a vége előtt Jakab Róbert fejesgóljával ez összejött, de csak a döntetlenre volt elég.

„Kicsúszott a kezünkből a győzelem, elveszítettünk két pontot. Nem volt kérdés, hogy melyik az erősebb csapat, hiszen nagy fölényben játszottunk, de a gyenge helyzetkihasználás miatt nem sikerült nyernünk” – nyilatkozta Demény Norbert, az SZFC nemrég kinevezett vezetőedzője. Hozzátette, az edzőváltás miatt a csapat más típusú játékra törekszik, és bízik benne, hogy eredményeik egyre jobbak lesznek.

Három mérkőzés után az SZFC-nek három pontja van, és pénteken 17 órától hazai pályán a hatpontos, ebben a fordulóban vesztes Tordai Arieșul ellen játszik.

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport, 3. forduló:
Kolozsvári CFR II.–Székelyudvarhelyi FC 1–1 (1–0), gólszerzők Joca (35.), illetve Jakab (75.).
SZFC: Somogyi – Marucza, Crișan, Bucur, Berkeczi (Kovács) – Izmană, Jakab (Györgydeák), Pál (Stăncuțu), Taciuc, Iovu – Dinu.

Támogatók