Közbeszólt a tél, havasak a pályák a megyében, emiatt pár mérkőzést elhalasztottak. Kattintás után összefoglaltuk a Székelyudvarhelyi FC utánpótláscsapatainak mérkőzéseit.
Nem tudtuk megtörni az átkot
2018-11-16
Emberhátrányban is jobb volt a Székelyudvarhelyi FC, azonban a szerencse ezúttal is elpártolt mellőle, nem tudott betalálni a Marosvásárhelyi MSE ellen a labdarúgó 3. Ligában.
Magabiztos sikerek az utánpótlásban
2018-11-15
A Székelyudvarhelyi FC U19-es és U17-es együttese is győztesen hagyta el a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában a pályát, mindkét gárda idegenben verte a Marosvásárhelyi LPS együttesét.
Második hely a Budvár Kupán
2018-10-30
A Székelyudvarhelyi FC által szervezett, hét 2010-es születésű játékosokból álló csapatot felvonultató Budvár Kupán a házigazda SZFC a második helyen végzett.
Tíz meccs, nyolc győzelem
2018-10-25
Ügyeskedtek a Székelyudvarhelyi FC utánpótláscsapatai az elmúlt időszakban, hiszen tíz mérkőzésből nyolcat megnyertek. Kattintás után összesítettük az eredményeket, illetve a hétvégi programot.