Tordai Arieșul 1 - 0 Székelyudvarhelyi FC

2018-11-09 - 14:00

Továbbra is gondok vannak a befejezéssel a Székelyudvarhelyi FC-nél, a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában, pénteken délután a Tordai Arieșul vendégeként hiába alakított ki több helyzetet, 1–0-ra alulmaradt.

szfc torda 1

Jobban kezdenek a hazaiak a ködös időben rendezett mérkőzésen, az első percekben két szögletük is volt, ám jó lábakon állt az SZFC védelme, és minden próbálkozást hatástalanított. A folytatásban kiegyenlítődött a játék, főleg a középpályán zajlott a küzdelem, helyzet egyik kapu előtt sem adódott.

A játékrész felénél többet birtokolta a labdát az SZFC, de nem tudott komoly helyzetet kialakítani, ez így volt túloldalt is, a tordaiak sem voltak veszélyesek, így 0–0-s állásnál következett a szünet.

Térfélcsere után lehetett feljegyezni az első nagy lehetőséget, az 51. percben Nagy bravúrral tolt szögletre egy közeli tordai fejest. Továbbra is főleg a középpályán folyt a játék, komolyabb helyzetek nélkül. Az utolsó negyedóra kezdetén egyre nagyobb lett a hazai nyomás, és sikerült megszerezniük a vezetést: Varodi közeli lövését védte Nagy, a kipattanó Paleoca elé került, aki tíz méterről nem hibázott.

szfc torda 2

A hajrában az egyenlítést hajszoló SZFC előtt is adódtak újabb lehetőségek, a 85. percben Bálint erős lövését az utolsó pillanatban blokkolták a gólvonalon. A hosszabbításra megfogyatkozott az SZFC, Acatrinei kapta meg a második sárga lapját, a csapat pedig nem tudott egyenlíteni, az udvarhelyi klub korábbi kapusa, Pop Rareș minden próbálkozást hárított.

Mészáros Alpár, az SZFC edzője: „A csapat nagyon jól játszott, le a kalappal játékosaim előtt. Sajnos továbbra sem tudunk gólt szerezni. Pedig ezen a mérkőzésen semmi különbség nem volt a két csapat között, fizikailag domináltuk őket, helyzeteink is voltak. De ha nem rúgsz gólt, akkor egy jó csapat ellen nehéz pontot szerezni. Nagyon fontos meccsek következnek számunkra, sajnos Tankó megsérült, Acatrinei pedig piros lapot kapott, így nehéz lesz őket pótolni”.

Jövő pénteken délután két órakor nagyon fontos meccs vár az SZFC-re, a kiesés elől menekülő Marosvásárhelyi MSE-t fogadja a sétatéri stadionban.

Labdarúgó 3. Liga, 12. forduló:
Tordai Arieșul–Székelyudvarhelyi FC 1–0 (0–0)
Gólszerző: Paleoca (76.).
Kiállítva: Acatrinei (90+2., SZFC)
SZFC: Nagy Barna – Constantin Mușea, Bogdan Mintaș, Cosmin Stăncuțu, Locotuș Miklós, Daniel Chifu, Tankó Előd (Balázsi Attila, 35.), Cristian Cucuruzan, Bálint Rajmond, Sorin Acatrinei, Vékás Barna (Grigore Ungur, 82.).

Támogatók