Egyre közelebb a bennmaradás

2019-05-10

Újabb idegenbeli sikert aratott a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Ligában, pénteken délután Nyárádszeredában 2–0-ra legyőzte a Marosvásárhelyi MSE együttesét.

or_szfc-medgyesi-gaz-metan-ii-vn-010

A mérkőzésen László Zsolt csapatmenedzser irányította az SZFC, mivel Mészáros Alpár edzőt a Torda elleni meccs végén a játékvezető elküldte a kispadtól, így eltiltás miatt nem lehetett ott a kispadon.
A mérkőzést az udvarhelyiek dominálták, az első félidőben Logon többször is ígéretes helyzetben ugrott ki, ám a partjelző rendre lest intett nála. A 10. percben a kapussal szemben nem tudott gólt szerezni, majd Györgydeák került ziccerbe, ám emelése mellé ment, akárcsak Dinu szabadrúgása. A helyzetek kimaradtak, így 0–0-nál jött a szünet. Sérülések miatt két cserére is szükség volt, előbb Mintaș helyett Jankó érkezett, majd Bálintot Vékás váltotta

A második félidőben már jöttek a gólok is, előbb Jankó rázta le védőjét és emelt a kifutó kapus felett a hálóba, majd Lakatos szerezett labdát, elfutott a szélen, centerezésére hárman is érkeztek, végül Logon a hálóba pofozta a labdát. További udvarhelyi helyzetek következtek, Dinu szögleténél Crișan fejelt egyedül centikkel mellé, majd Vékás több centerezését követően Logon nem tudta ismét a hálóba pofozni a labdát. A hajrában a hazaiak előtt is adódott lehetőség, de nem tudtak szépíteni.

„Végig domináltuk a meccset, a két csapat között fizikális különbség kijött a második félidőben. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, amióta Hajnal Gyula itt van, hiába vannak a sérültjeik, teljesen másképp játszik az MSE. Elégedettek vagyunk, hiszen a győzelemmel valószínűleg meg van a bennmaradás” – összegzett László Zsolt.
Labdarúgó 3. Liga, 28. forduló:
Marosvásárhelyi MSE–Székelyudvarhelyi FC 0–2 (0–0),
gólszerzők: Jankó (53.), Logon (55.)
SZFC: Somogyi – Marucza (Trăistar, 85.), Mintaș (Jankó, 40.), Stăncuțu, Lakatos, Crișan, Popescu, Bálint (Vékás, 46.), Györgydeák, Dinu (Tankó, 75.), Logon

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2019. május
h k s c p s v
« ápr   jún »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Támogatók