Elvitték, majd visszahozták a vándorkupát

2018-12-13

Címvédőként érkezett, végső győztesként távozott Kiskunhalasról a Székelyudvarhelyi FC korosztályos együttese, megnyerte a 9. alkalommal megrendezett Extractumpharma Kárpát Kupa elnevezésű teremlabdarúgótornát.

szfc Extractumpharma

Tavaly az SZFC 2000-es korosztályú együttese szerezte meg a vándorkupát, idén a 2003-as csapat vitte vissza. A nyolc csapatos tornán a szervezők két négyes csoportot állítottak össze, a csoportmeccseket követően az első helyezettek játszottak a trófeáért, a másodikak a harmadik helyért és így tovább.

A Kis Lajos és Demény Norbert edzők által felkészített SZFC 0–0-s döntetlennel kezdett Karcag ellen, majd a fiúk játéka folyamatosan fejavult, Kiskunhalast 3–0-ra, Magyarkanizsát pedig 7–1-re verték. A fináléban Sárospatak gárdája várt az udvarhelyi fiatalokra, akik folytatták nagyszerű menetelésüket, és kategorikus győzelmet arattak, 7–1-re nyertek. Az első hely mellett egyéni díjjal is gazdagodott az SZFC trófeagyűjteménye, Vass Dávidot választották meg a legjobb kapusnak.

Székelyföldről még a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK vett részt az Extractumpharma Kárpát Kupán, a háromszékiek a harmadik helyen végeztek.

9. Extractumpharma Kárpát Kupa, Kiskunhalas, 2003-as korosztály

Csoportmérkőzések:
Karcag–SZFC 0–0
SZFC–Kiskunhalas 3–0
SZFC–Magyarkanizsa 7–1

Döntő: SZFC–Sárospatak 7–1

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2018. december
h k s c p s v
« nov   jan »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  
Támogatók