Székelyudvarhelyi FC 0 - 4 Lénárdfalva

2018-09-21 - 17:00
Negyvenöt percig méltó ellenfele volt a Székelyudvarhelyi FC a feljutára pályázó Lénárdfalvának, ám a második játékrészben fizikailag nagyon összeesett a csapat és sima vereséget szenvedett. Mint utólag kiderült, a szünetben több játékos is rosszul lett.

szfc lenardfalva 3

Napos idő, és közel háromszáz néző fogadta pénteken a csapatokat a labdarúgó 3. Liga 5. fordulójában rendezett találkozón a sétatéri stadionban. Az első félidő meddő lénárdfalvi fölényben zajlott, legnagyobb lehetőségüket a 11. percben hagyták ki, egy kezezés miatt megítélt szabadrúgást középről, 17 méterről a sorfalba lőtték. A játék nagyon szaggatott volt, az udvarhelyi támadásokat pedig rendre les miatt állította meg a játékvezető. A vendégek hiába birtokolták többet a labdát, nem jelentettek veszélyt a sérült Nagy Barnát helyettesítő Cristian Tudose kapujára.

A szünetben viszont már látszott, hogy valami nincs rendben a hazai játékosok felével, többen rosszullétre panaszkodtak, és öten hánytak is az öltözőben. Ez pedig megpecsételte a csapat sorsát, elfogyott a lábakból az erő, ezt pedig könyörtelenül kihasználta Lénárdfalva.

szfc lenardfalva 1

Az 56. percben egy fejesgóllal megszerezte a vezetést, majd nem sokkal később egy ellentámadás végén már kettő volt az előnye. Az SZFC játékosai próbálkoztak, de nem tudták áttörni a fizikálisan sokkal jobban álló vendégek védelmét. A vendégek a hajrá előtt eldöntötték a három pont sorsát, előbb egy ellentámadás végén találtak be, majd egy kavarodás végén Robert Bolozan ért rosszul a labdába, ami a hazai kapuban kötött ki. A találkozó végén két veszélyes szabadrúgásból szépíthetett volna Constantin Mușea, első lövését a léc fölé tolta a kapus, a második pedig centikkel kerülte el a kaput.

szfc lenardfalva 2

„Amióta a csapatnál vagyok, ez az első igazi vereség, amit kaptunk. Meg kell vizsgáljuk, hogy mi volt az oka, hogy a második félidőben ennyire erőtlen volt a csapat, a szünetben többen is hánytak. Az első játékrészben mutatott játékunkkal nem volt gond” – mondta a mérkőzés végén Mészáros Alpár edző.

A következő fordulóban, jövő pénteken 17 órakor a sereghajtó Medgyesi Gaz Metan II. vendége lesz az SZFC.

Labdarúgó 3. Liga, 5. forduló: Székelyudvarhelyi FC–Lénárdfalva 0–4 (0–0), gólszerző: Dacian Dunca (56.), Sergiu Ciocan (61.), Alexandru Mărieș (76.), Robert Bolozan (79., öngól). SZFC: Cristian Tudose – Constantin Mușea, Bogdan Mintaș, Robert Bolozan, Locotuș Miklós, Györgydeák Apor, Cosmin Stăncuțu, Péter Mózes, Tankó Előd, Sorin Acatrinei, Csifó István.

Támogatók