Első hellyel tértek haza Budapestről

2019-06-12

Pünkösd hétfőjén harmadszorra rendezték meg a Deák „Bamba” Ferenc labdarúgó emléktornát Budapesten. A megmérettetésen részt vett a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia 2007-es korosztályú csapata, Szin Ferenc és Antal Szilamér edzők tanítványai az első helyen végeztek.

deak bamba ferenc emléktorna

A keretet hét csíkszeredai és hét székelyudvarhelyi fiatal alkotta, és nagyszerűen helyt álltak a 30 Celsius fokos melegben rendezett maratoni tornán: hat, egyenként 18 perces mérkőzést játszottak.

A székely legények a csoportkörben két győzelmet szereztek, egy mérkőzésen döntetlent játszottak, míg a rangadón vereséget szenvedtek a Ferencvárosi TC együttesétől, így a második helyen jutottak tovább az egyenes kiesési szakaszba.

Az elődöntőben a Budapest Honvéd várt a fiúkra, akik 1–0-s sikert arattak. A fináléban visszavágtak a Fradinak a csoportkörös vereségért. Székelyföld csapata megszerezte a vezetést, az ellenfél a mérkőzés vége előtt fél perccel egyenlített. Büntetők következtek, ahol Deáky Zsombor kapus három védést is bemutatott, míg az SZLA részéről Szatmáry Alpár volt eredményes. A tornát így a székelyföldi csapat nyerte, a fiúk hazahozták a vándortrófeát.

III. Deák „Bamba” Ferenc Emléktorna, csoportkör
Székelyföld Labdarúgó Akadémia–PSK 2–0, gólszerzők Boér Ákos, Sólyom Huba
SZLA–REAC 2–1, gólszerzők Jakab Krisztián, Ambrus Szabolcs
SZLA–SZAC 0–0
SZLA–FTC 0–1

Elődöntő
SZLA–BP. Honvéd 1–0, gólszerző Tamás László
Döntő
SZLA–FTC 1–1, büntetőkkel 1–0. Gólszerző a rendes játékidőben Ferencz Előd, a büntetőt pedig Szatmáry Alpár értékesítette.

A Székelyföldi Labdarúgó Akadémia kerete: Deáky Zsombor, Ferencz Előd, Szatmáry Alpár, Jánó Örs, Ambrus Szabolcs, Ferencz-Salamon Aba, Basa Márk, Sánduly Dávid, László Szilárd, Sólyom Huba, Szin Dávid, Boér Ákos, Jakab Krisztián, Tamás László. Edzők: Szin Ferenc és Antal Szilamér.

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2019. június
h k s c p s v
« máj   Júl »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Támogatók