A Székelyudvarhelyi FC vezetősége hivatalos sajtótájékoztatót tartott, ahol vázolták a klub felnőtt csapatának őszi terveit, továbbá az utánpótlásegyüttesek helyzetét és köszönetet mondtak a klub támogatóinak.
A Hargita megyei bajnokságban tizenegy korosztályos együttesünk vesz részt (2008-től 2015-ig), továbbá két csapatunk van a legkisebb korosztályokban, akik egyelőre még nem szerepelnek a bajnokságokban.
Két csapatunk, az U17-es és az U19-es idén is benevezett az országos bajnokságba. „Nyolcadikos korukban átadjuk a Székelyföld Labdarúgó Akadémiának az ügyeseket, így a nagyoknál célunk a tisztes helytállás, nincs tisztán megfogalmazott cél számukra. A kisebbeknél páros korosztályok szerint vannak megszervezve a bajnokságok, 2008-9, 2010-11, 2012-13, 2014, illetve 2015. Nagyjából mindenhol két-két csapattal indulunk, egyik kisebb, a másik a saját korosztályában indul. A nagyoknál a bajnokságokban az első hely a cél, míg a második csapatnak pedig a tisztes helytállás. A legfőbb célkitűzésünk továbbra sem változott, az, hogy évről évre tudjunk játékosokat adni az akadémiának” – mondta Botorok János, csapatunk utánpótlásedzője.
Elkezdődött a Székely Labdarúgó-bajnokság is, itt minden korosztályban részt veszünk, hat csapatunk versenyez Kovászna, Maros és Hargita megyék együtteseivel. Itt is az a cél, hogy minél jobb mérkőzéseket játsszunk. „Itt a megyeivel ellentétben egészen kiegyensúlyozott a csapatok szintje, minden héten jó meccseket tudunk játszani, ez pedig csak jót tesz a gyerekeknek, folyamatosan fejlődhetnek” – tette hozzá Botorok.
A 3. Ligában szereplő felnőtt csapatunktól az elvárás pedig az, hogy az 5-ös csoport alapszakaszának végén az első négyben végezzen, így a felsőházi rájátszásban folytassa.
„Tavaly azon kevés csapatok közé tartoztunk, amelyek sikeresen felhasználták a pályázott pénzkeretet. A támogatásokból, amelyeket Hargita Megye Tanácsától és Székelyudvarhely Városi Önkormányzatától kapunk pályázati úton, a nagycsapatnak és a gyerekeknek felszerelést vásárlunk, különböző bajnokságokon részvételi díjakra költjük. Mindenkinek köszönjük a támogatásokat” – emelte ki Toró Hunor, csapatunk munkatársa.
A két közintézmény a vissza nem térítendő megnyert pályázatok által jelentős összegekkel támogatják klubunkat. A polgármesteri hivatal 320 000 lej értékben ítélt támogatási összeget az SZFC-nek, ami megoszlik a felnőtt együttes és a közel 250 gyereket foglalkoztató ifjúsági részleg között. A megyei tanács is jelentős segítséget nyújt a csapat támogatásában, hat sikeres pályázat után 83 500 lejjel segíti a csapatot, hogy különböző tornákon tudják felmérni tudásukat minőségi ellenfelek ellen.
Másfelől úgy a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatala, mint a Hargita Megye Tanácsa részt vállal a csapat sportfelszerelés-részlegének felújításában: új labdák, edzőmezek, az őszi hűvösebb időkben szabadidő- és esőkabátok. Ezúton szeretnénk ismét köszönetet mondani.
„A felnőtt csapatunkkal történelmünk legsikeresebb szezonját zártuk a nyáron. Megnyertük a csoportunkat, utána a felsőházi rájátszást, és egészen a 2. Liga kapujáig jutottunk, a döntőben balszerencsésen büntetőkkel maradtunk alul. Ahhoz, hogy eljussunk erre a szintre, klubvezetőségünk óriási erőfeszítéseket tett, hogy megteremtse az anyagi feltételeket. Azonban ezt hosszú távon az eddig kapott önkormányzati támogatás jelentős növelése nélkül nem lehet fenntartani” – mondta László Zsolt csapatmenedzser.
Akárcsak a Székelyföld Labdarúgó Akadémiának is, akikkel együttműködve építünk továbbra is erőteljes csapatot a 3. Ligában. Az akadémiáról számos fiatal és tehetséges labdarúgó került át vagy vissza Székelyudvarhelyre, akikkel reméljük idén is szép eredményeket érünk el a harmadosztályban.
A mostani felnőtt csapatunkban számos saját nevelésű játékosunk van: Albert Hunor kapus, Tordai Tamás balhátvéd, Szakács Szilárd jobbszélső, Botorok János balszélső, Lázár Kristóf középpályás, Berkeczi Csongor középhátvéd, Simó Csongor középpályás és csapatkapitányunk Savin Cătălin.
Hónap Játékosa
Birtalan Tamás
Player of the Month
Birtalan Tamás
Archívum