Támogatóinknak köszönhetően tovább folytathatjuk a munkát

2020-08-07

A Székelyudvarhelyi FC vezetősége hivatalos sajtótájékoztatót tartott, ahol vázolták a klub felnőtt csapatának őszi terveit, továbbá az utánpótlásegyüttesek helyzetét és köszönetet mondtak a klub támogatóinak.

szfc gyerekek varos

A sajtótájékoztatónak az volt a célja, hogy megismerjük klubunk terveit az őszi szezonra és megköszönjük támogatóinknak hozzájárulását, hogy segítik a Székelyudvarhelyi FC működését, ami ezekben a napokban egyáltalán nem egyszerű, gondolunk itt a jelenlegi járványügyi helyzetre.

Több hónapos kihagyás után gyűlhettek össze újra a gyerekek, hogy megkezdjék a felkészülést az egyelőre nagyon bizonytalan szezonkezdetre. A klub optimistán várja az új bajnoki idényt, reményeink szerint nem lesz újabb leállás, az nagyon nagy érvágás lenne az összes sportklub számára.

Így is a tavaszi szezon törlése erős túlélési próbatétel volt az ország összes sportegyesülete számára. Klubunk előre tekint, gőzerővel zajlik a bajnoki szezon előkészítése, ugyanúgy a nagy csapat, mint a gyerekek részéről.

Óriási segítségünkre vannak a felkészülésben támogatóink, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és Hargita Megye Tanácsa. A vissza nem térítendő megnyert pályázatok által jelentős összegekkel támogatják a klubot. A polgármesteri hivatal 300 000 lej értékben ítélt támogatási összeget az SZFC-nek, ami megoszlik a felnőtt együttes és a több mint 220 gyereket foglalkoztató ifjúsági részleg között. A megyei tanács is jelentős segítséget nyújt a csapat támogatásában, négy sikeres pályázat után 54 700 lejjel segíti a csapatot, hogy különböző tornákon tudják felmérni tudásukat minőségi ellenfelek ellen.

felnott csapat varos2

Másfelől úgy a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatala, mint a Hargita Megye Tanácsa részt vállal a csapat sportfelszerelés-részlegének felújításában: új labdák, edzőmezek, az őszi hűvösebb időkben szabadidő- és esőkabátok. Ezúton szeretnénk nekik köszönetet mondani.

Akárcsak a Székelyföld Labdarúgó Akadémiának is, akikkel együttműködve próbálunk erőteljes csapatot építeni a 3. Ligában. Számos fiatal és tehetséges labdarúgó került át az akadémiáról Székelyudvarhelyre, akikkel reméljük szép eredményeket érünk el az új szezonban.

stanga toro megye

A feltételek adottak, jelenleg a csapat Florin Stângă vezetőedző irányításával edzőtáborozik.

Nem utolsó sorban szeretnénk megemlíteni a klub elnökét, Berkeczi Attilát, aki egyben tartja a klubot és minden akadály és nehézség ellenére kitart a csapat vezetése mellett.

A sportolni vágyó gyerekekhez és szüleikhez is szólunk. Kis Lajos edző szeretettel várja a 2015-ben születettek jelentkezését. Telefonszám: 0742 945 008.

Továbbra is lehet jelentkezni a többi korosztályba, a 2014-ben született gyerekeket Szécsi Barna edző várja (0745 658557), a 2013-ban születettek pedig Ilyés Szabolcsnál (0740 470183) jelentkezhetnek.

toborzo

Június elsejétől az U5-ös csapat vezetőedzője, a legkisebb és legfiatalabb focistái a klubnak. Heti két edzéssel készülnek a gyerekek a Rákóczi Centerben, ahol az edző arra törekszik, hogy játékosan ismerjék meg a gyerekek a labdarúgás rejtelmeit. Minden edzésen 14-15 gyerek vesz részt. A helyek száma bővíthető, ha valakinek most jött meg a kedve beíratni gyerekét, hogy heti rendszerességgel sportoljon és egy összetartó közösségbe tartozzon, megteheti Kis Lajosnál.

Kis Lajosnak és csapatának volt a legtöbb vesztenivalója a tavaszi bajnokság törlése miatt. Csapatával, az U15-ös együttessel az Elit Liga regionális szakaszában veretlenül vezették csoportjukat, óriási lehetőség előtt állva a tovább lépésre. A bajnokság lefújása előtt sikeres edzőmeccseket játszottak a Medgyesi Gaz Metan és a Brassói Tampa ellen.

Sikeres felkészülés után kellett azzal szembesüljenek a járványügyi korlátozásokkal. Azóta nyolc labdarúgó, aki ebben a csapatban játszott, csatlakozott a Székelyföld Labdarúgó Akadémiához, és Csíkszeredában folytatják tevékenységüket. Ezek a srácok a megfelelő hozzáállással akár sikeres NB1-es focisták is lehetnek.

Az új szezonnal kapcsolatosan az SZFC összefogott a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklubbal és együtt indítanak U15-ös csapatot, amennyiben az új szezon elkezdődik. Ezekben az időkben nincs helye a széthúzásnak, sőt a sikerek eléréséhez összefogásra van szükség.

hmt megye hargita

udvarhely logo

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2020. augusztus
h k s c p s v
« Júl   Már »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  
Támogatók