Debrecenben jártak a 2010-esek

2020-01-28

Először rendezték meg a Bútor Outlet Kupa elnevezésű labdarúgó-tornát Debrecenben, amelyen részt vett a Székelyudvarhelyi FC 2010-es együttese is, a fiúk az előkelő hatodik helyet szerezték meg.

outlet kupa botorok 2010

Nagyon színvonalas tornát rendeztek a Cívisvárosban, hiszen a mezőnyt különböző labdarúgó akadémiák együttesei alkották.

A Botorok János edzette SZFC a csoportmérkőzések során kétgólos vereséget szenvedett a házigazda Debreceni Labdarúgó Akadémiától, majd döntetlent játszott az Újpesti TE-vel, továbbá legyőzte az MTK-t. A csoport utolsó mérkőzésén a fiúk kikaptak a Békéscsabai Labdarúgó Akadémiától, így az 5–8. helyekért folytatták a tornát.

Itt előbb a Marosvásárhelyi MSE volt az ellenfél, és a rendes játékidőben 2–2 volt az eredmény, így büntetők döntöttek, amiben az udvarhelyi csapat bizonyult jobbnak. Az ötödik helyért kiírt találkozón a Budapest Honvédtól kikaptak a fiúk, ám így sincs ok panaszra, hiszen egy nagyon erős mezőnyben sikerült a hatodik helyen végezni.

„A jobb csapatok ellen értünk el jobb eredményt, a gyengébbek ellen pedig nem, nem volt konstans a teljesítmény, kissé bátortalanok voltunk. Nem vagyok elégedett a hatodik hellyel, ha azt játsszuk, amit tudunk, az első háromban végeztünk volna. Óriási segítség és fejlődési lehetőség lenne, ha minden héten ilyen tornán szerepelnénk, hiszen itt nem volt gyenge csapat” – mondta Botorok János.
I. Bútor Outlet Kupa Debrecen-2010-es korosztály, csoportmérkőzések
SZFC–Debreceni Labdarúgó Akadémia 0–2
SZFC–UTE 1–1
SZFC–MTK 1–0
SZFC–Békéscsabai LA 1–5

Az 5–8. helyért
SZFC–MSE Marosvásárhely 2–2 – büntetőkkel 4–2
SZFC–Budapest Honvéd 0–5

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2020. január
h k s c p s v
« dec   Júl »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Támogatók