Jobb csapattal találkoztunk

2019-11-22

Kemény ellenféllel játszott a harmadosztályban a Székelyudvarhelyi FC, nem tudtunk pontot szerezni a Sellenberki Viitorul otthonában.

szfc sellenberk 4

Hideg, szeles időben rendezték a mérkőzést, Feleken nagyon kevesen voltak kíváncsiak a két együttes játékára. Jobban kezdett Sellenberk, a 8. percben második szögletét gólra is váltotta, Cîrstea fejelt a kapuba. A kezdeti sokkból ébredezni kezdett az SZFC, kiegyenlítette a játékot, ám a fiúk erejéből csak távoli lövésekre futotta. És jött az újabb hazai gól, az udvarhelyiek saját térfelükön veszítettek labdát, a hazaiak ellentámadásba lendültek és Cîrstea ajtó-ablak helyzetben nem hibázott. Helyzetek nélkül folytatódott a meccs, egészen a 44. percig, amikor Neacșa szögletből gyönyörűen tekert a hosszú oldalra, a labda a kapufáról pattant ki. A játékrész hosszabbításában ismét elaludt az udvarhelyi védelem, újabb labdavesztés, újabb ellentámadás, újabb sellenberki gól, Cîrloanță is feliratkozott a gólszerzők közé.

A második félidőben is főleg a hazaiak akarata érvényesült a pályán, ám ez helyzetekben egyszer csúcsosodott ki, az 50. percben ismét a kapufa mentette meg az SZFC-t az újabb góltól. A szépítéshez a 72. percben állt a legközelebb a vendég együttes, előbb Szőcs, majd Crișan próbálkozását hatástalanították a hazaiak. A hajrára már elfogyott az erő is a fiúk lábából, a hazaiaktól Cîmpeanu egy gyönyörű kapáslövéssel állította be a 4–0-s végeredményt.

szfc sellenberk 3

Egy forduló maradt idénre a harmadosztályból, jövő pénteken 14 órakor az SZFC a Besztercei Gloria együttesét fogadja a sétatéri stadionban.

3. Liga, 14. forduló:
Sellenberki Viitorul–Székelyudvarhelyi FC 4–0 (3–0)
Gólszerző: Cîrstea (8., 24.), Cîrloanță (45+1.), Cîmpeanu (85.)
SZFC: Tudose – Marucza, Crișan, Bucur, Berkeczi (Kovács, 46.), Izmană, Tankó (Györgydeák, 68.), Jakab (Pál, 46.), Iovu (Vékás, 52.), Szőcs, Viorica.

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2019. november
h k s c p s v
« okt   dec »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  
Támogatók