Szoros meccset játszottunk a 2. ligás FK Csíkszeredával

2019-07-24

Közel százötven néző előtt játszott felkészülési mérkőzést szerdán délután egymással a 3. Liga rajtjára készülő Székelyudvarhelyi FC, illetve a 2. Liga kezdésére hangoló FK Csíkszereda.

b_szfc--fk-csik-ba-12

A pörgős, helyzetekben gazdag felkészülési mérkőzést játszott egymással a két együttes a székelyudvarhelyi városi stadionban. A jobban kezdő csíkiak Mitra révén megszerezték a vezetést, a házigazda fél óra játék után egyenlített, Dinu használta ki a vendég védelem megingását. A szünet előtt Mitra ismét betalált, így 2–1-es FK-vezetésnél jött a szünet. Térfélcsere után is pörgött a játék, a két csapat edzője pedig szinte teljesen lecserélte a csapatát. Mindkét kapu veszélyben forgott, az SZFC többször is egyenlíthetett volna, majd az FK volt közel előnye növeléséhez, ám több gól már nem esett.

b_szfc--fk-csik-ba-3

Mészáros Alpár, az SZFC edzője: „Jó edzőmeccset játszottunk az FK-val, de azért látszott a két csapat közti osztálybeli különbség. Jó partnerük voltunk a csíkiaknak a 2. Liga első fordulójára való felkészülésben. Az a jó, hogy most húsz játékosunk van, van akiből válogatni, tudjuk forgatni a csapatot, keressük a legjobb felállást. Még szükségünk van két labdarúgóra, remélhetőleg a jövő hét elején meg is érkeznek. A felkészülés elején vagyunk, tíz napja edzünk, még van négy és fél hét a bajnokság kezdetéig”.

Ez volt az SZFC utolsó felkészülési mérkőzése a jövő heti Román Kupa mérkőzés előtt, jövő szerdán 17.30-kor a Gyergyószentmiklósi VSK vendége lesz az első fordulóban.

Felkészülési mérkőzés:
Székelyudvarhelyi FC–FK Csíkszereda 1–2 (1–2),
gólszerzők Dinu (29.), illetve Mitra (18., 35.)
SZFC: Somogyi (Bencze) – Solymosy (Csiszer), Berkeczi (Zsombori), Stăncuțu, Marucza (Kovács), Taciuc (Székely), Izmană (Tankó), Pál (Györgydeák), Dinu (Jakab), Iovu, Viorică (Jankó).
FK: Bordás (Gyenge) – Simó (Fodor), Mitra (Palmeș), Lalic (Berde), Majzik (Aszalos), Csürös (Veres), Eder (Kálmán), Jebari (Takács), Carlo (Bara), Magyari (Raúl Olivares), Becze (Bartha).

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2019. július
h k s c p s v
« jún   aug »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  
Támogatók