Bajnoki címmel, tornagyőzelemmel zártak a 2005-ösök

2019-06-14

Magyarországi tornagyőzelemmel hangolt a Székelyudvarhelyi FC 2005-ös együttese a Hargita megyei bajnokság rangadójára. Demény Norbert edző tanítványai ezt az akadályt is sikerrel vették, így megvédték a tavaly szerzett bajnoki címüket.

2005-os bajnokcsapat 2

Az elmúlt hét végén az SZFC Abaújszántón vett részt egy meghívásos, háromcsapatos tornán, ahol Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyék válogatottjaival mérte össze tudását. A fiúk sikerrel zárták a mérkőzéseket, mindkét meccsüket megnyerték, legyőzték az egy évvel idősebbekből álló hevesieket is.

A torna első helyéért járó trófea mellett három egyéni díjat is hazahoztak: a legjobb játékos Dusinszki Szabolcs, a legjobb kapus Deák Csaba, míg a gólkirály Birtalan Tamás lett.

abaujszanto dijkioszto

Kedden már a 2004-esek megyei bajnokságában kellett bizonyítsanak a fiúk, bajnoki címért rangadót játszottak az FK Csíkszeredával, a tét pedig nagyon nagy volt, amely csapat nyeri a találkozót, az fél kezét már ráteheti a bajnoki trófeára.

A fiúk pedig ezúttal sem inogtak meg a pályán, 3–0-re verték a bajnokesélyest és bebiztosították első helyüket a pontvadászatban. Egy meccs maradt hátra, ezt csütörtökön játszották le a fiúk, 4–0-ra verték Csíkcsicsót.

A meccs után pedig következett a díjkiosztó, ahol Tamás Zoltán, a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöke akasztotta a fiúk nyakába a megérdemelt aranyérmeket.

2005-os bajnokcsapat

„Nagyon hosszú és sűrű idény volt, viszont még nem járt le a szezon számunkra, jövő héten Csíkszeredában a székely-magyar tornán, majd jövő hétvégén a Székelyudvarhelyért Kupán lépünk pályára. A versenyszezon lejárt, és elégedetten nézhetünk magunk mögé, hiszen sikerült megvédenünk a bajnoki címünket.

A fiúk számtalan meccset játszottak, hiszen a megyei bajnokság mellett a román szövetség által szervezett válogatón is pályára léptek, továbbá a keretből hárman-négyen az U17-es országos bajnokságban is játszottak.

Nagyon örülünk, hogy sok lehetőséget kaptak a fiatalok a fejlődésre, és pozitívan zártuk az évet, bajnoki címmel, tornagyőzelemmel” – összegzett Demény Norbert edző.

A bajnokság végeredménye:
1. SZFC 40 pont
2. FK Csíkszereda 37
3. Gyegyói Jövő
4. Baróti VSK 21
5. Székelyudvarhelyi ISK 21
6. Csicsó 9
7. Csíkszentsimon 9
8. Székelyudvarehelyi Vasas Femina 0

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2019. június
h k s c p s v
« máj   Júl »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Támogatók