Erőn felül teljesítettek, nagyon közel volt a továbbjutás

2019-05-27

Az elvárásokat túlteljesítve szerepelt a Székelyudvarhelyi FC 2008-as korosztályú együttese az országos bajnokság zónadöntőjében Marosvásárhelyen, Botorok János tanítványai nagyon közel álltak ahhoz, hogy bejussanak az ország legjobb nyolc csapata közé.

szfc 2008 bajnok csapat

A csoportkört tökéletes mutatókkal zárta az SZFC. A Vajdahunyadi SK ellen kiütéses győzelemmel kezdtek, 12–0-ra nyerték a találkozót, majd a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK csapatát 5–1-re verték, míg az utolsó meccsen a Nagyváradi Jövőt 4–2-vel győzték le.

A fiatalok tehát megnyerték a csoportot és bejutottak a döntőbe, ahol a Kolozsvári Luceafărul 2010 volt az ellenfél. Az SZFC fiataljai hiába játszottak jobban ellenfelüknél, a védelmi hibák megpecsételték a mérkőzés sorsát, a kolozsváriak 3–2-re nyertek és bejutottak az ország legjobb nyolc csapata közé.

„Kissé keserű szájízzel vagyunk, hiszen erőn felül teljesítettünk, a döntőben is jobban játszottunk az ellenfélnél, de az egyéni hibák javukra döntöttek, három potyagólt kaptunk. Csak dicséret illeti a gyerekeket, mind a 22-t, mert hajtottak, küzdöttek, minden ellenfelüknél jobbak voltak. Reméljük, hogy majd lesznek még ilyen alkalmak, ahol megmutathatják tudásukat, hiszen tehetséges korosztálytól van szó” – összegzett Botorok János edző.

Zónadöntő, 2008-as korosztály, csoportkör
SZFC–Vajdahunyadi SK 12–0
Gólszerzők: Antal Norbert 4, Papp György 3, Bálint Norbert 2, Lőrincz Szabolcs 2, Bogár Dávid
SZFC–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 5–1
Gólszerzők: Kállai Attila3, Mihály Dani, Kovács Botond
SZFC–Nagyváradi Jövő 4–2
Gólszerzők: Papp György, Mihály Dani, Antal Norbert 2

Döntő
SZFC–Kolozsvári Luceafărul 2010 2–3
Gólszerzők: Mihály Dani, Antal Norbert

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2019. május
h k s c p s v
« ápr   jún »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Támogatók