Nem szereztünk pontot Szászhermányban

2019-04-09

Közel volt a pontszerzéshez a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 21., hétközi fordulójában, ám a Szászhermányi FC vendégeként a hajrában két gólt is kapott, így vesztesen hagyta el a pályát.

or_szfc-medgyesi-gaz-metan-ii-vn-010

Szászhermányban a hazaiak uralták a mérkőzés elejét, a Székelyudvarhelyi FC kapusának, Somogyinak többször is dolga akadt, magabiztosan végezte a feladatát. Az idő teltével kiegyenlítődött a játék, a félidő vége a vendégeké volt, előbb Vékás lőtt ígéretes helyzetből fölé, majd Dinu tekerése kötött ki a kapus kezében. Az utolsó percben közel volt a vezetés megszerzéséhez az SZFC, ám Dinu szögletét követően az utolsó pillanatban felszabadított az egyik hazai védő.

A második félidőben is több udvarhelyi lehetőség maradt ki, majd a szászhermányiakon volt a sor, ám az SZFC kapusa minden próbálkozást hárított. A mérkőzés hajrájához közeledve Mintaș hibázott a védelemben, ezt pedig kihasználta a házigazda, és megszerezte a vezetést. A gól után rögtön egyenlíthetett volna az SZFC, viszont Logon szabadrúgása a kapufán csattant. A hazaiak az utolsó percben még egyszer eredményesek voltak, így 2–0-ra nyertek.

Pihenésre nincs idő, hiszen pénteken már a 23. forduló mérkőzéseit rendezik. Az SZFC újabb kiesési rangadón a Tasnádi Unireát fogadja.

Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 22. forduló:
Szászhermányi FC–Székelyudvarhelyi FC 2–0 (0–0), gólszerző Bogdan Roșu (82., 90+3.). SZFC: Somogyi – Marucza, Mintaș, Stăncuțu, Lakatos, Crișan, Bálint Rajmond, Dinu, Popescu (Jankó, 83.), Vékás, Logon.

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2019. április
h k s c p s v
« Már   máj »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  
Támogatók