Nagyon közel volt a dobogó

2019-02-27

A Székelyudvarhelyi FC 2006-os korosztályú együttese részt vett a napokban Szászrégenben megrendezett korosztályos labdarúgó-tornán. Kis Lajos edző együttese húsz csapatból az előkelő negyedik helyen végzett.

szfc 2006 regen kupa

A csoportkörben négy mérkőzés várt a fiúkra. Az első meccsen szoros, egygólos vereséget szenvedtek, ám gyorsan összekapták magukat, és a további három találkozójukat behúzták. Mivel körbeverés volt a csoportban, az SZFC az első helyen jutott be az elődöntőbe. Itt az FK Csíkszereda volt az ellenfél, és kiélezett küzdelemben 1–1-es döntetlen született. Büntetők következtek, ebben pedig a csíkiak bizonyultak jobbnak. A harmadik helyért kiírt találkozón nem jött jól ki a lépés, az SZFC kikapott a Marosvásárhelyi Kindertől, így végül a negyedik helyen zárta a Szászrégen Kupát.

„A nyár óta látok előrelépést a csapat játékában, bizonyos helyeken már tudatosan csináljuk a dolgokat, ez bizakodásra ad okot. Azonban még mindig akadnak olyan hibák, amikből könnyű gólokat szereznek az ellenfelek, ezek számát kell lecsökkentsük. Hasznos torna volt számunkra, hogy a jövő héten, március 9-én folytatódó megyei bajnokság előtt játsszunk hat jó meccset” – összegzett Kis Lajos edző.

Szászrégen Kupa, 2006-os korosztály

Csoportkör:
Erdőszentgyörgy–SZFC 1–0
Marosvásárhelyi ACS Kinder Piros–SZFC 0–1, gólszerző Simó
SZFC–Kiskapus 2–0, gólszerzők Bálint, Rácz
SZFC–Szászrégeni ISK 7–1, gólszerzők Gergely 2, Bálint 2, Simó, Bartha, Szcsotka

Elődöntő: FK Csíkszereda–SZFC 1–1, büntetőkkel 3–2, gólszerző Gergely

A 3. helyért: Marosvásárhelyi ACS Kinder Fehér–SZFC 3–1, gólszerző Gergely

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2019. február
h k s c p s v
« jan   Már »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728  
Támogatók