Megszakadt a rossz sorozat Besztercén

2018-11-23

Ponttal tért haza a Székelyudvarhelyi Besztercéről, a labdarúgó 3. Liga 14. fordulójában, pénteken 1–1-es döntetlent játszott a házigazda Gloriával. Megszakadt a negatív sorozat, az udvarhelyi együttes 636 perc után szerzett ismét gólt.

szfc beszterce 1

Kiegyensúlyozott láthatott a szebb napokat is megélt besztercei stadion kevés nézője, főleg a középpályán zajlott a játék. Először az SZFC járt nagyon közel a gólhoz, a 7. percben Vékás futhatott egyedül a kapussal szemben, aki jól jött ki és blokkolta a fiatal csatár lövését. A hazaiak főleg pontrúgásokból veszélyeztettek, egy ilyenből is jutottak vezetéshez: a 17. percben csatáruk csúsztatott kapura, a játékvezető kirúgás helyett szögletet ítélt. A beadást nem tudta Nagy kiütni, a labda a hosszú oldalon egyedül érkező Cristian Bucur hat méterről nem hibázott.

Nem kellett sokat várni a vendégek válaszára, a 25. percben Locotuș ellen szabálytalankodtak a büntetőterületen belül, a jogos tizenegyest Chifu lőtte laposan a kapu jobb oldalába, a kapus a másik oldalra ugrott. Ezzel megtört az SZFC szeptember vége óta tartó gólcsendje. A csapat legutolsó gólját 56 nappal a besztercei találkozó előtt Györgydeák Apor, a Medgyesi Gaz Metan II. elleni idegenbeli találkozó 84. percében volt eredményes, beállítva a 3–1-es végeredményt. 636 perc után szerzett ismét találatot az udvarhelyi csapat a 3. Ligában.

szfc beszterce 3

Térfélcsere után mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, az SZFC részéről Nagy jól végezte dolgát, akárcsak a hazaiaktól Sergiu Mureșan, aki a 79. percben meccslabdát védett, Vékás ezúttal sem tudott túljárni a kapus eszén.

„Megmondtam a mérkőzés előtt, ahogy gólt rúgunk, már nem kapunk ki. Besztercén megvolt a lehetőségünk arra is, hogy nyerjünk. A fiúk mindent beleadtak, akárcsak az utolsó 6–7 fordulóban is, csak akkor nem tudtunk gólt rúgni. Egy meccs maradt hátra idén, amelyen az a fontos, hogy ne kapjunk, ki. Le a kalappal a fiúk előtt, a Besztercén mutatott játékunkkal hazai pályán le tudjuk győzni Nagybányát is” – mondta a mérkőzést követően Mészáros Alpár, az SZFC edzője.

A csapat legközelebb jövő pénteken 14 órától játszik, az őszi szezon utolsó mérkőzésén a Nagybányai Minaur együttesét fogadja a sétatéri stadionban.

Labdarúgó 3. Liga, 14. forduló:
Besztercei Gloria–Székelyudvarhelyi FC 1–1 (1–1)
Gólszerző Cristian Bucur (17.), illetve Daniel Chifu (25. – 11-esből)
SZFC: Nagy Barna – Constantin Musea, Cosmin Stăncuțu, Robert Bolozan, Locotuș Miklós, Péter Mózes, Bálint Rajmond, Sorin Acatrinei, Daniel Chifu, Cristian Cucuruzan, Vékás Barna. Cserék: Cristian Tudose, Grigore Ungur, Csifó István, Balázsi Attila, Föcze Endre. Edző: Mészáros Alpár.

 

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2018. november
h k s c p s v
« okt   dec »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
Támogatók