Komoly erőpróba az országos bajnokság

2018-10-04

Lejárt az előselejtező az U19-es és az U17-es országos labdarúgó-bajnokságokban. Másfél hónap alatt tíz mérkőzésen léptek pályára a Székelyudvarhelyi FC fiataljai, múlt hét végén pedig elkezdődött a második kör. Demény Norbert edző számolt be tapasztalatairól.

or_ifi-szfc-sepsi-ba-2

Az előselejtezőben az SZFC együttesei az FK Csíkszeredával, a Bákói VSK-val, a Bákói Sportiskolával és a Bákói Aerostarral kerültek egy csoportba, az U19-esek a harmadik, míg az U17-esek az ötödik helyen végeztek szériájukban. A csoportgyőztesek az elitbajnokságban folytatják a küzdelmeket, míg a többi együttes az országos bajnokságban szerepel. Az U19-esek a 10-es szériában a Nagyszebeni Interstarral, a Sepsi OSK-val, a Marosvásárhelyi MSE-vel és a Sportiskolával, a Kolozsvári Sportiskolával, a Szászrégeni Lucian Blaga Technológiai Líceummal, a Besztercei Gloriával és a Sportiskolával játszanak majd. A Bartos László által irányított U17-eseknél egy ellenfél különbözik, Nagyszeben helyett az FK Csíkszereda II. került a csoportba.

„A selejtezők során jó képességű csapatokkal találkoztunk, és a folytatás is legalább olyan kemény lesz, mint az első kör. Az U19-esek idén jobban teljesítettek, nagyon kevésen múlt a második hely megszerzése. Csíkszeredát nem lehetett megfogni, de a többi együttessel rendre kiegyenlített volt a küzdelem. Az U17-eseknél a nyáron hat játékosunk került át a csíki akadémiára, így ott szinte nulláról kellett új csapatot létrehozni. Az út kicsivel rögösebb volt, hiszen nagyon sok új fiatal került be, de meccsről meccsre fejlődtek a fiúk, és ezt hamarosan az eredmények is igazolni fogják” – mondta Demény Norbert, az U19-es csapat edzője.

A nyári szünet alatt összesen tízen kerültek át Székelyudvarhelyről az FK Csíkszereda által működtetett Székelyföldi Labdarúgó Akadémiához, a nagyok közül a 2002-es születésű Rácz Barna, Csog Csongor és Pálhegyi Andor, illetve a 2001-es Mihály Rajmund. A 2003-asoktól hatan költöztek át a megyeszékhelyre: Vass Dávid, ifj. Szin Ferenc, Hadnagy Tamás, Fischer Tamás, Szakács Szilárd, Kettesdi Nimród.

„Nem egy hálás feladat, hogy minden nyáron új csapatot kell építeni, de nekünk itt a Székelyudvarhelyi FC-nél ez a dolgunk. Az itt folyó szakmai munka elismerése az, amikor labdarúgóink átkerülnek az akadémiához vagy a 3. ligás felnőttcsapatnál kapnak játéklehetőséget” – tette hozzá Demény Norbert.

U19-es országos bajnokság, 10-es széria, 1. forduló: Székelyudvarhelyi FC–Nagyszebeni Interstar 0–2 .
U17-es országos bajnokság, 10-es széria, 1. forduló: Székelyudvarhelyi FC–FK Csíkszereda 1–6, gólszerző Miklós Árpád.
Szombaton a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK korosztályos együttesei látogatnak Udvarhelyre, délben az U19-esek, 14 órától pedig az U17-esek játszanak a műgyepes pályán.

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2018. október
h k s c p s v
« Sze   nov »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  
Támogatók