Fontos három pontot szereztünk Medgyesen

2018-09-28

Uralta a találkozót, számtalan helyzetéből pedig hármat gólra váltott a Székelyudvarhelyi FC a Medgyesi Gaz Metan II. vendégeként, így győzelemmel térhetett haza a labdarúgó 3. Liga 6. fordulójában.

medgyes 03

Már az első percekben több lehetőséget kialakított az SZFC, a legnagyobb Györgydeák Apor ziccere volt, Bálint Rajmond nagyszerű centerezését követően csukafejessel továbbította a labdát a kapura, a hazai hálóőr nagyot védve hárított. Ahogy fociban lenni szokott, a kimaradt helyzetek megbosszulják magukat, a rengeteget szaladó hazaiak a 13. percben egy labdaszerzést követően megszerezték a vezetést. Sokat nem kellett várni a válaszra, a 20. percben Mușea centerezését Bálint fejelte gyönyörűen az alsó sraokban. A folytatásban is csak az udvarhelyi csapat diktálta az iramot, Bálint került többször helyzetbe, előbb közeli lövését védte bravúrral a kapus, majd 14 méterről zúdított centikkel fölé.

medgyes 02

Térfélcsere után is az SZFC dominálta a játékot, egymás után dolgozta ki a helyzeteket, az 54. percben pedig átvette a vezetést: Bálint adott remek passzt Robert Bolozannak, aki gyönyörűen emelte át a kifutó kapust (1–2). Az idő teltével egyre jobban kinyílt az egyenlítést hajszoló hazaiak védelme, aminek köszönhetően még több udvarhelyi lehetőség adódott, előbb Györgdeák lőtt mellé közelről, majd hiába lőtt gólt Vékás Barna, a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A talákozó a hajrában dőlt el, Cristian Cucuruzan szerzett labdát és lendült ellentámadásba, leadta a labdát jobb szélre Locotuș Miklósnak, akinek lapos beadását Györgydeák közelről a hálóba passzolta.

Mészáros Alpár, az SZFC edzője: „Nagyon nehéz edzőnek lenni akkor, amikor hárompercenként jönnek a helyzetek, és nem rúgjuk be azokat. Sokkal hamarabb is lezárhattuk volna a meccset, de gratulálok a srácoknak, nagyon jól játszottak, páran pedig eddigi legjobb teljesítményüket nyújtották a pályán. Hat meccsből négyet idegenben játszottunk, fontos három pontot szereztünk, egy nehéz ellenfél otthonában.”

Jövő pénteken 15 órakor hazai pályán játszik a csapat, Szászhermány látogat a sétatéri stadionba.

Labdarúgó 3. Liga, 6. forduló:
Medgyesi Gaz Metan II.–Székelyudvarhelyi FC 1–3 (1–1),
gólszerzők: Costea Paul (13.), illetve Bálint Rajmond (20.), Robert Bolozan (54.), Györgydeák Apor (84.).
SZFC: Cristian Tudose – Constantin Mușea, Bogdan Mintaș, Robert Bolozan, Locotuș Miklós, Györgydeák Apor, Stăncuțu Róbert, Péter Mózes, Vékás Barna (Cristian Cucuruzan, 76.), Sorin Acatrinei (Tankó Előd, 63.), Bálint Rajmond (Daniel Ungur, 86.).

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2018. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Támogatók