Győzelem a második felkészülési mérkőzésen

2018-08-08

Egygólos sikert aratott a labdarúgó 3. Liga augusztus végén rajtoló szezonjára hangoló Székelyudvarhelyi FC, kedden délután a sétatéri stadionban 2–1-re legyőzte az ugyancsak harmadosztályos Szászrégeni Lendületet.

szfc--regen-felk-ba-3_or

Az SZFC fél óra játék után Stăncuțu és Bolozan góljaival már 2–0-ra vezetett, az ellenfél csak a második játékrész közepén tudott szépíteni. Ez volt a csapat második felkészülési találkozója, az elsőn, Nyárádszeredában 3–2-re alulmaradt a 3. Ligába nyáron feljutott Marosvásárhelyi MSE-vel szemben.

„Jó edzőmeccs volt ez a felkészülésünk közepén. Jó képet kaptunk pár, próbajátékon levő labdarúgó mozgásáról, teljesítményéről, illetve arról, hogy fizikailag hogyan is állunk. Volt egy kicsi adok-kapok is, hiszen mindenki odatette a csontot. Mindkét csapat a felkészülés közepén tart, a játékosok pedig kezdők akarnak lenni, így mindenki többet akar kihozni magából, mint amennyit lehet, hogy tud” – mondta Mészáros Alpár, az SZFC edzője. A kolozsvári szakember több labdarúgó, mint Bálint Rajmond, vagy a frissen érkezett Vékás Barna teljesítményével is elégedett volt, de szerinte még idő kell nekik is, míg igazán belelendülnek a játékba.

szfc--regen-felk-ba-7_or

„Robert Bolozan a Balotești-től érkezett, míg Alex Stăncuțu Barcarozsnyóról, mindketten jól alkalmazkodtak a csapat játékához. Két és fél hét van hátra a rajtig, remélem, hogy addig megtaláljuk azt a két-három játékost, akikre még szükségünk van. Szinte teljesen átalakul a csapat, hiszen kilencen mentek el a keretből. Még nem lehet megtippelni, hogy mire lesz képes az SZFC a harmadosztályos bajnokságban, ez függ még az érkezőktől” – tette hozzá Mészáros.

Az SZFC legközelebb szombaton Kézdivásárhelyen játszik, ellenfele a Kovásznán edzőtáborozó FK Csíkszereda lesz. Addig is napi két edzéssel folytatódik a felkészülés.

Felkészülési mérkőzés: Székelyudvarhelyi FC-Szászrégeni Avântul 2-1 (2-0), gólszerzők Stăncuțu (16.), Bolozan (32.), illetve Moldovan (67.)
SZFC: Nagy Barna – Daniel Chifu, Bogdan Mintaș, Robert Bolozan, Gyöngyös Alex – Péter Mózes, Alex Stăncuțu, Bálint Rajmond – Csifó István, Györgydeák Apor, Vékás Barna.
Játszott még: Cristian Tudose (kapus), Cristian Cucuruzan, Daniel Acatrinei, Bara László, Szőcs Harald, Balázsi Attila.

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2018. augusztus
h k s c p s v
« Júl   Sze »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Támogatók