Zajlik a felkészülés, alakul a keret

2018-08-06

Javában készül a labdarúgó 3. Liga 2018–2019-es szezonjára a Székelyudvarhelyi FC. Az elmúlt napokban több futballista is próbajátékon volt a csapatnál, Mészáros Alpár edző szerint a jövő hét elejére nagyjából kialakul az együttes kerete.

edzes-bar_2373_or

„Most már tizennyolcan vagyunk az edzéseken, ez már szuper létszám, így már lehet tervezni és dolgozni. Az előző szezonban is használt játékosok nagyjával már megegyeztünk. A héten két barátságos mérkőzést játszunk, majd megnézzük, a próbajátékon levőkből kikkel egyezünk meg, és kikkel nem. A tervek szerint jövő hétfőre nagyjából kialakul a végleges keret, így marad két hetünk hangolni a bajnoki rajtra. Játékosfronton még lesz mozgás, számításaim szerint 18–19 fős keretünk lesz.” – mondta a Székelyudvarhelyi FC edzője.

Az előző szezonban is a kerethez tartozó játékosok közül Bogdan Mintaș, Csifó István, Cristian Chifu, Balázsi Attila, Bálint Rajmond, Péter Mózes és Györgydeák Apor idén is a keret tagja lesz, továbbá játékra jelentkezett a Székelykeresztúri Egyesüléstől Vékás Barna is, aki az elmúlt héten a Futsal Klub Székelyudvarhelynél volt próbajátékon, ám inkább marad a nagypályán.

Továbbra sem ismert, hogy melyik csoportban és milyen ellenfelekkel küzd majd a harmadosztályban az SZFC. A Román Labdarúgó-szövetség múlt hét végén közzétette, hogy a határidőig nyolcvan csapat iratkozott be a 3. Ligába, így valószínűleg öt, 16 együttest felvonultató szériát fognak létrehozni.

Az SZFC ma 18 órakor a városi stadionban felkészülési mérkőzést játszik az ugyancsak harmadosztályos Szászrégeni Lendülettel, majd szombaton 11 órakor a Kézdivásárhelyen edzőtáborozó FK Csíkszeredával tesztel a háromszéki városban.

 

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2018. augusztus
h k s c p s v
« Júl   Sze »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Támogatók