Nagyszerű győzelemmel kezdtek a zónadöntőn

2018-06-07

A házigazda Brassói Tâmpa legyőzésével kezdett csütörtökön a Székelyudvarhelyi FC 2005-ös csapata a korosztály számára kiírt zónadöntő csoportkörében.

szfc 2005 zona brasso tampa 1

Tatrangon rendezik a 2005-ös korosztályú országos bajnokság 5-ös zónájának mérkőzéseit. A Székelyudvarhelyi FC az 1-es csoportban a Brassói Tâmpa csapatával találkozott, pénteken fél 11-től a Sepsiszentgyörgyi OSK, majd szombaton ugyancsak fél 11-től a Bákói FC II. lesz az ellenfél.

Demény Norbert edző tanítványai nagyszerűen kezdtek, a nyolcadik percben megszerezték a vezetést: Orbán Milánt buktatták a büntetőterületen belül, a 11-est pedig Dusinszki Szabolcs belőtte. A brassóiak nem hagyták magukat, és az első félidő 25. percében egyenlítettek, ez volt az eredmény a szünetben is.

szfc 2005 zona brasso tampa 2

Térfélcsere után is folytatódott a kemény csata, az udvarhelyi fiúk pedig egy gyönyörű támadás végén szerezték meg a vezetést és egyben a győztes gólt, Ambrus Tamás beadását fejelte a kapuba Orbán Milán.
„Egy nagyon kemény párharcokkal, belépőkkel tarkított meccsen mi jöttünk ki győztesen, két nagyjából egyforma képességű csapat csapott össze. Nagyon örülünk a győzelemnek, de nem szabad hátradőlnünk, hiszen még sok van még hátra” – mondta Demény Norbert edző.

szfc 2005 zona brasso tampa 3

Az 5-ös zóna két csoportjának győztese csap össze az egyetlen továbbjutó helyért, a győztes az ország legjobb nyolc csapata közé jut majd.

A 2-es csoportban a Medgyesi Gaz Metan, a LPS Pitești, a Kolozsvári Luceafărul és a Dicsőszentmártoni Infinity.

Zónadöntő, 2005-ös korosztály: Brassói Tâmpa–SZFC 1–2 (1–1), gólszerzők Dusinszki Szabolcs, Orbán Milán

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2018. június
h k s c p s v
« máj   Júl »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  
Támogatók