Hiába a jó játék és a sok helyzet, nem szereztünk pontot

2018-05-08

A Székelyudvarhelyi FC egygólos vereséget szenvedett a labdarúgó 3. Liga 27., hétközi fordulójában, tegnap délután Barcarozsnyó vendégeként 1–0-ra kapott ki.

szfc fk csikszereda 2018 02

Bátran kezdtek a vendégek, a hatodik percben Modra távoli szabadrúgását védte a kapus, majd Chifu szögből leadott lövését az utolsó pillanatban szögletre mentették. A hazaiak ezután átvették az irányítást, több szöglethez is eljutottak, de nem voltak veszélyesek. Túloldalt Auraș és Tankó lövése sem akadt be, majd fél óra játék után Györgydeák került óriási helyzetbe, lapos lövése centikkel kerülte el az alsó sarkot. A hajrában azért a házigazdák is villantottak, támadójuk betalált, ám les miatt nem adták meg a gólt, majd Györgydeák is kihagyott még egy nagy helyzetet, így döntetlen állásnál jött a szünet.

A folytatásban is jól játszott az SZFC, a hazaiakat beszorította saját térfelükre, ám az 59. percben védelmi hibát követett el, ezt pedig kihasználták a rozsnyóiak. A 65. percben Chifu egyenlített, de les miatt érvénytelenítették a gólt. A 84. percben Bálint lövése ment alig mellé. A hazaiak a végén két sárga lapot is kaptak időhúzásért, és 1–0-ra megnyerték a találkozót.

Az SZFC legközelebb pénteken játszik, 18 órától a Sporting Liești vendégeskedik a városi stadionban.

Labdarúgó 3. Liga, 27. forduló: Barcarozsnyó–Székelyudvarhelyi FC 1–0 (0–0).
SZFC: Pop – Szabó, Székely, Mintaș, Vízi, Péter, Tankó, Chifu (Birtalan, 75.), Modra (Bálint, 70.), Auraș (Attila, 84.), Györgydeák (Csifó, 62.).

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2018. május
h k s c p s v
« ápr   jún »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  
Támogatók