Matematikailag is bennmaradunk!

2018-04-30

Az elmúlt hét végén aratott bravúros győzelmünknek, illetve a kiesés ellen folytatott harcban rivális csapatok eredményeinek köszönhetően öt fordulóval a bajnokság előtt matematikailag is bebiztosítottuk helyünket a labdarúgó 3. Ligában.

bar_0979_or

A hátra maradt mérkőzések eredményétül függetlenül a Székelyudvarhelyi FC legalább a 12. helyen végez az 1-es csoportban. Igaz, hogy a bajnokság végén az öt csoport leggyengébb 12. helyezettje még búcsúzik a harmadosztálytól, ez a veszély minket nem fenyeget, hiszen az erre vonatkozó táblázatban is élen állunk.

Érdekesség, hogy ha most tavasszal rajtolt volna a bajnokság, tíz forduló után a szerzett húsz pontunkkal a második helyen állnánk a Bákói Aerostar mögött, míg a Galaci Oțelul tizenkilenc ponttal a harmadik.

Mészáros Alpár edző a téli szünetben érkezett, és mondhatni csodát csinált, hiszen a visszavágók során az SZFC hat győzelmet, két döntetlent és két vereséget ért el.

„Nem ismertem a csapatot és a csoportot sem, így nehéz volt megtippelni, hogy mennyi pontra lehet számítani a bajnokság során. A téli felkészülés közel tökéletes volt, hatalmasat segített a csapat játékán az a sok munka. Most Románvásáron is bírtuk a fizikai strapát, kilencvenöt percig futottak a játékosok. Ez nagyon jó teljesítmény volt a fiúk részéről, hiszen nagyon kevesen vagyunk, és így is össze tudtunk szedni ennyi pontot. Az is segített, hogy Bálint Rajmondon kívül nagyon kevés sérültünk volt. Dicséretre méltó, hogy nagyon kevesen vagyunk a klub vezetésében, hiszen Berkeczi Attila elnök vezeti a klubot, László Zsolt rendezi a csapat dolgait, én pedig az edzéseket vezetem. Nem tudom, hogy Romániában van-e még egy ilyen klub, ahol ilyen kevesen vannak a vezetésben és egyben ennyire eredményes is tudjon lenni” – összegzett az edző.

Mészáros kiemelte, hogy hatalmas teljesítmény volt bebiztosítani a bennmaradást, hiszen a tavaszi szezont csupán kilenc ponttal kezdte a csapat, ám öt fordulóval a befejezés előtt már elérte a kitűzött, egyben nagyon nehezen teljesíthető célt, azaz azt, hogy jövőre is a 3. Liga mezőnyének tagja lesz.

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2018. április
h k s c p s v
« Már   máj »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
Támogatók