Óriási SZFC-győzelem idegenből

2018-04-29
Álmos első játékrészt mozgalmas második követte, a Székelyudvarhelyi FC pedig megérezte, hogy van keresnivalója a jobban rangsorolt gárda otthonában. Két nagy helyzetet követően a keret legfiatalabb támadója talált be.

gyorgydeak apor 1

A Románvásári VSK otthonában lépett pályára pénteken délután a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 1. csoportjának huszonötödik játéknapján. A hazaiak remek őszi idényt tudtak le, sokáig harcban voltak a dobogós helyekért. Ezzel szemben a tavaszi szezonjuk már sokkal gyengébb volt, alig gyűjtöttek pontot, így visszacsúsztak a tabellán.

Az SZFC épp fordítva teljesített, sokkal jobban szerepelt a bajnokság második felében, így egyre biztosabbnak tűnik, hogy jövőre is a harmadosztály mezőnyében folytathatja.

Igazán kevés helyzet alakult ki a párharc első felvonásában, jobbára a házigazda építkezett, sok hibát vétett, így az udvarhelyiek még azelőtt tisztázni tudtak, míg a kapu előtérébe kerülhetett volna a játékszer. A védekezésből pár ellentámadást próbált felépíteni a vendégcsapat, Csifót kétszer is jól ugratták, lövésig viszont nem jutott el a csatár.

A legnagyobb lehetőség a románvásáriak előtt adódott, a 36. percben huszonkét méterről végezhettek el szabadrúgást: a beívelésbe Filip öklözött bele, a kipattanót a hazaiak szedték össze, azt pedig Netbai lőtte rá, a hálóőr lábbal hárított. Az eredményjelzőn a 0–0 jól tükrözte a félidőben történteket.

A második játékrészben feltolta a védekezést az SZFC, az edző, Mészáros Alpár megérezhette, hogy többet is ki lehet csikarni, mint az egy pontot. Az 52. percben Modra küzdött meg egy lecsorgó labdáért, elcsípte a védő előtt, jobbszélen, kissé kisodort állapotból tizenötről rászúrta, a kapus védett.
Négy minutummal később még egy udvarhelyi gólszerzési szituáció adódott, Auraș a tiznehatos széléről csavarta rá, a hálóőr már verve volt, a játékszer a kapufáról pattant vissza. Az utolsó negyedórában nyíltsisakos játék zajlott a játéktéren, hol az egyik, hol a másik kapunál voltak helyzetek. Netbai, majd Györgydeák előtt az utolsó pillanatban tisztáztak a védők.

A 75. percben szöglethez jutott az SZFC, Chifu ívelte a hosszúra, Mintaș középre továbbította Csíkinak, aki jól vette észre a remek ütemben érkező Györgydeákot, a csereként a pályára lépő fiatal támadó pedig ötről bepattintotta (0–1).

gyorgydeak apor 2

A hátralévő időt a biztos védekezéssel töltötte az udvarhelyi alakulat, a fiúk jól zártak, a kapus, Filip is jól avatkozott a játékba, pár beívelést lehúzott. Az egyenlítésre megvolt a lehetőségük, Netbai tekerte középre, Florea fejelte rá, de a labda fölé szállt.

Nagy győzelmet aratott a Székelyudvarhelyi FC, főképp a második félidő játéka alapján maximálisan rászolgált a három pontra.

A lefújást követően a tréner, Mészáros Alpár elégedetten nyugtázta: „Le a kalappal a fiúk előtt. Hat órát utaztunk a meccs napján, ez nem látszott meg a játékunkon. Érett csapat képét mutattuk, egymásért küzdöttek a játékosok. Nagyon örvendek a győzelemnek, ez valóban mestermunka volt.”

Az udvarhelyiek számára pénteken következik az FK Csíkszereda elleni megyei rangadó.

Labdarúgó 3. Liga, 1. csoport, 25. forduló: Románvásári VSK–Székelyudvarhelyi FC 0–1 (0–0), gólszerző Györgydeák Apor (75.). SZFC: Ricardo Filip – Csíki Norbert, Székely Ervin, Bogdan Mintaș, Szabó Géza (Birtalan Alpár, 64.) – Péter Mózes, Tankó Előd Modra Lehel, Daniel Chifu – Ion Marian Auraș (Ribarics Roland, 89.), Csifó István (Györgydeák Apor, 59.).

További eredmények a 25. fordulóból: CSM Pașcani–Sănătatea Darabani 0–0, Sporting Liești–Bákói Aerostar 0–4 (0–1), FK Csíkszereda–Galaci Suporter Club Oțelul 1–1 (1–0), Kézdivásárhelyi KSE–CSM Focșani 4–0 (2–0), Avântul Valea Mărului–Bucovina Rădăuți 0–3 (játék nélkül), Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Szászhermányi FC (szerda, 17 óra).

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2018. április
h k s c p s v
« Már   máj »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
Támogatók