Kilenc nap alatt négy mérkőzés vár a csapatra

2018-03-27
A labdarúgó 3. Liga tavaszi szezonjának nyitófordulóját a zord időjárás miatt elhalasztották, a mérkőzéseket szerdán pótolják be. A Székelyudvarhelyi FC előtt nagyon nehéz és sűrű időszak áll, hiszen kilenc nap alatt négy mérkőzést kell játszania, ezek közül hármat idegenben.

szfc--szaszhermany-ba-9_or

Az elhalasztott 16. forduló találkozóit pótolják szerdán a csapatok, a Székelyudvarhelyi FC délután három órakor Szászhermányban lép pályára. Ezt követően szombaton játszik az SZFC, a 20. fordulóban a Bucovina Rădăuți együttesét fogadja. A múlt hét végéről a nagy havazás miatt elhalasztott 19. fordulót április 3-án, jövő kedden pótolják, akkor a CSM Focșani vendége lesz az udvarhelyi csapat, jövő pénteken, április 6-án pedig a Sănătatea Darabani-hoz látogat.

„Nagyon nehéz időszak előtt állunk, hiszen jövő héten több mint ezer kilométert kell utaznunk kedd és péntek között, emellett le kell játszanunk két meccset is. A halasztásokkal nagyon fel van bolygatva a bajnokság, májusban alig lesz meccsünk, most pedig a rossz programálás miatt kilenc nap alatt négyszer is kell játszanunk. Múlt héten szinte az egész keret meg volt hűlve, fizikailag nagyon le vannak gyengülve, továbbá hét játékosnak három sárga lapja van, így eltiltás is veszélyezteti őket” – mondta Mészáros Alpár, az SZFC edzője. Kiemelte, hogy a szombati ellenfél, Rădăuți szerdán szabadnapos lesz, míg a jövő keddi ellenfél, Focșani szombaton nem játszik, így sokkal pihentebbek lesznek az SZFC elleni mérkőzéseken. „Mind olyan pályákon fogunk játszani, mint amilyen Galacon volt. Ilyen rövid időszakok alatt nagyon nehéz lesz fizikailag felépülni. Egy profi klubnak is, ahol 26–28 játékos van a keretben, komoly gondot okozna egy ilyen menetelés. Mi így is pozitívan állunk a Szászhermány elleni mérkőzéshez. Jó csapatuk van, a kezdőjük kifejezetten erős, Udvarhelyen is 5–1-re nyertek, a cseréik viszont gyengébbek” – tette hozzá az edző. Egy hiányzó biztos, Bálint Rajmond sérüléséből lábadozik. Az utazó keretet indulás előtt véglegesítik.

Szászhermány erős középcsapatnak számít, teljesítménye pedig hullámzó, pontjainak többségét a bajnokság elején gyűjtötte össze, amikor többek között Udvarhelyen is nyert. Tavasszal idegenben megverte Focșani-t, hazai pályán viszont kikapott Rădăuți-tól, jelenleg kilencedik a táblázaton.

Labdarúgó 3. Liga, 16. (elhalasztott) forduló, szerda, 15 óra: Szászhermányi FC–Székelyudvarhelyi FC, Bákói Aerostar–CSM Focșani, Sporting Liești–Sănătatea Darabani, Barcarozsnyói Olimpic Cetate–CSM Pașcani, Románvásári VSK–Kézdivásárhelyi KSE; Galaci Metalosport–Galaci Suporter Club Oțelul 3–0 (játék nélkül), FK Csíkszereda–Avântul Valea Mărului 3–0 (játék nélkül), a Bucovina Rădăuți szabadnapos lesz.

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2018. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
Támogatók