Hősies döntetlen után elmozdultunk a kieső helyéről

2018-03-09

Kevés helyzetet láthatott az a több mint háromszáz szurkoló, aki kilátogatott a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában rendezett Székelyudvarhelyi FC–Galaci Suporter Club Oțelul mérkőzésre, de elégedetten távozhatott, a kiesés elkerüléséért harcoló SZFC döntetlent játszott a bajnokság egyik legerősebb csapatával.

bar_6161_or

Átalakított kerettel vágott neki a labdarúgó 3. Liga tavaszi rajtjának az SZFC, és nagyon komoly teszt előtt állt: a bajnoki szünetben jelentősen megerősített, az 1. és 2. Ligában is megfordult játékosokat igazolt, a feljutásra pályázó Galaci Oțelul csapatát fogadta. Az SZFC élére télen kinevezett Mészáros Alpár védekező felállásban küldte pályára csapatát, a három pontért érkezett vendégek pedig rögtön magukhoz vették a játék irányítását. Mezőnyfölényük viszont meddő volt, csupán távoli és pontatlan lövésekre futotta tőlük, egyedül George Bârlădeanu helyzete említésre méltó, ám a labda kb. fél méterrel elkerülte Pop Rareș kapuját. Negyedóra elteltével tíz galaci szurkoló érkezett a lelátóra, első dolguk az volt, hogy négy nagy román zászlót aggassanak fel a kerítésre.

bar_6201_or

A pályán próbálkoztak a vendégek, azonban az SZFC védelme nagyon jól állta a rohamokat, Pop Rareș pedig magabiztosan szedte össze a labdákat, nem forgott veszélyben a kapuja. A védekezés viszont szinte minden energiát felemésztett, a hazaiak ritkán jutottak el a galaci térfélre, az első játékrészben nem jutottak lövésig. A 42. percben taktikai, a szünet előtt viszont kényszerű cserét kellett végre hajtson a házigazda, Bálint Rajmond rosszul lépett a félpályán, és súlyosan megsérült. Egyelőre nem lehet tudni, mennyit kell kihagyjon.

bar_6308_or

A második félidőben még nyomasztóbb lett a galaci dominancia, azonban ezúttal sem tudtak helyzetet kialakítani, minden próbálkozást hárított az SZFC. Támadásban leginkább előrerúgott labdákkal próbált veszélyeztetni a házigazda, ám a támadók nem tudtak túljárni a tapasztalt, rengeteg nagy csatát megélt galaci védők eszén. Az idő teltével egyre idegesebbek lettek a vendégek, frusztrációjuk miatt pontatlanul játszottak, a négy perc hosszabbításban pedig a házigazda magabiztosan tartotta a labdát, így gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó.

bar_6210_or

Szép eredménynek számít az egy pont a feljutásra pályázó Galaci Oțelullal szemben, az SZFC pedig elmozdult a kiesést jelentő 13. helyről, pontszámban utolérte és megelőzte a hazai pályán a Sporting Liești-től kikapott CSM Pașcani együttesét. Ez volt az udvarhelyi csapat első döntetlenje az idényben.

A mérkőzést a helyszínen nézte végig Gabriel Bodescu, a Román Labdarúgó-szövetség főtitkárhelyettese, illetve Mihai Stoichiță, aki jelenleg az FRF technikai igazgatója. „Két alakulóban lévő, de teljesen más célkitűzéssel rendelkező csapat találkozott. A hazaiaknál látszik, hogy nagyon sok a fiatal labdarúgó. Érdekes mérkőzés volt, amelyen Udvarhely okosan játszott, sajnos támadásban nem tudott eredményt elérni, idővel biztos ebben is fejlődni fognak. A galaci csapat csalódást okozott nekem, valami nem működik náluk, mert ha fel is jutnak a 2. Ligába, ilyen játékkal nagyon nehéz lesz majd ott nekik” – nyilatkozta a többek között a Bukaresti Steauánál is megfordult Mihai Stoichiță.

bar_6315_or

„Először játszottunk füvön, ez pedig érződött a teljesítményünkön. A fiúk a nehéz pályán hatalmasat küzdöttek, jó eredményt értünk el egy nagyon erős csapat ellen. Kiemelném a védők munkáját, nagyszerűen végezték el a feladatukat. Sajnos Bálint Rajmond megsérült, remélem, minél hamarabb felépül” – összegzett Mészáros Alpár.

Három kiszállás következik, az SZFC jövő szombaton a sereghajtó Galaci Metalosport vendége lesz, a 18. fordulóban, március 24-én a CSM Focșani otthonában játszik, míg a rossz időjárás miatt elhalasztott 16. fordulót március 28-án pótolják, az udvarhelyi csapat Szászhermányban lép pályára. Az SZFC legközelebb március 31-én játszik a városi stadionban, a Bucovina Rădăuţi látogat majd Udvarhelyre.

Labdarúgó 3. Liga, 17. forduló:

Székelyudvarhelyi FC-Galaci Suporter Club Oțelul 0–0.

SZFC: Pop Rareș – Bogdan Mintaș, Székely Ervin, Vízi Tamás (Csíki Norbert, 56.), Szabó Géza – Péter Mózes, Daniel Chifu, Tankó Előd, Ion Marian (Modra Lehel, 42.), Csifó István (Balázsi Attila, 90.), Bálint Rajmond (Ribarics Roland, 45.).

További eredmények: Románvásári VSK–Galaci Metalosport 11–0 (4–0), CSM Pașcani–Sporting Liești 0–1 (0–0), Avântul Valea Mărului–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 0–3 (játék nélkül).
Szombaton 15 órától
Kézdivásárhelyi KSE–FK Csíkszereda
Bucovina Rădăuți–Bákói Aerostar
CSM Focșani–Szászhermányi FC
a Sănătatea Darabani szabadnapos lesz.

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2018. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
Támogatók