Mészáros Alpár az SZFC edzője

2018-01-08

Hosszas tárgyalások után a Székelyudvarhelyi FC vezetősége megtalálta a tavalyi év végén távozott Gálhidi György utódját, a kolozsvári Mészáros Alpár veszi át a labdarúgó 3. Ligában szereplő csapat irányítását.

01Meszaros-transilvaniareporter.ro

Fotó: Dan Bodea/transilvaniareporter.ro

Mészáros Alpár 1964. november 22-én Kolozsváron született, játékos pályafutását a helyi Universitatea csapatánál kezdte, ahol jobbhátvédként több mint 160 mérkőzésen szerepelt. Idővel átkerült a Besztercei Gloriához, majd a Mircea Lucescu által edzett Bukaresti Dinamóhoz – ahol az 1989–90-es szezonban bajnok lett, elhódította a Román Kupát, illetve nemzetközi színtéren a Kupák Kupájában az elődöntőig jutott. A magyar bajnokság következett, rövid ideig az azóta megszűnt Volán FC játékosa volt. 1991 után Mészáros Németországba költözött, ahol a harmadosztályos Rot Weiss Waldorf, majd a Flensburg 08 labdarúgója is volt. Aktív pályafutását utóbbi klubban fejezte be 36 évesen. A németeknél kezdett el edzősködni is, elvégezte a híres kölni edzőiskolát, első csapata pedig az 1. FC Gelnhausen volt. 2007-ben költözött vissza Romániába, első csapata az akkor másodosztályos Aranyosgyéresi Sodronyipar volt.

2008 januárjában kinevezték a Kolozsvári U edzőjévé, az akkor 1. ligás együttest fél éven át irányította. Ezt követően is csak Kolozs megyei felnőtt csapatoknál vállalt munkát, edzette a Szászfenesi Egyesülést és a Nemeszsuki Egyesülést, míg a Dési Egyesülést két alkalommal is (2015–16-os szezonban, illetve 2017-ben). Az 5-ös szériában utolsó előtti együttes irányításáról tavaly október végén mondott le. Mészáros Alpárnak az elmúlt években a Román Labdarúgó-szövetség megfigyelői bizottságának tagjaként a Kolozs és Beszterce-Naszód megyei ifjúsági játékosok felmérése volt a feladata.

„A téli szünet folyamán több edzővel is tárgyaltunk, számunkra Mészáros volt a legjobb megoldás, főleg, hogy egyezségünk szerint beáll a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia rendszerébe is. Elsődleges célja természetesen a bennmaradás kiharcolása lesz, továbbá az utánpótlás nevelés még jobb fellendítése is. Tapasztalata, eredményei és képesítései szerint úgy érzem, hogy megfelelő szakembert neveztünk ki a csaptunk élére, bízom benne, hogy eredményes is lesz” – mondta Berkeczi Attila. Az SZFC elnökétől megtudtuk, hogy a klub továbbra is tárgyalásban áll labdarúgókkal, a tavaszi keretet a január 22-én kezdődő felkészülési időszak során véglegesítik majd.

„Az lesz a dolgom, hogy idevalósi játékosokkal kiharcoljuk a bennmaradást. Amennyiben szükség lesz a keret megerősítésére, akkor természetesen két-három labdarúgót még igazolunk a szünet folyamán. Nagyjából ismerem, miként áll a csapat, a YueTube-on több mérkőzést is láttam, ám az első edzések után tudom felmérni igazából a játékosok teljesítményét. A felnőtt csapat mellett az utánpótlásnevelésben is szerepet fogok vállalni” – mondta telefonos megkeresésünkre Mészáros Alpár.

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2018. január
h k s c p s v
« dec   feb »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  
Támogatók