Győzelemmel folytatták a bajnokságot

2017-10-17

Lejárt az U17-es és U19-es országos bajnokság első szakasza. A kialakult sorrendet követően a szériák győztesei bejutottak az elit ligába, míg a többiek a republikánus bajnokságban folytatják. Az SZFC mindkét együttese győzött.

A Székelyudvarhelyi FC U17-es együttese a 16-os széria hatodik helyén végzett. Demény Norbert edző elmondása szerint nagyon jó hangulatú csoportkör után van az alakulóban lévő csapata.

szfc--fk-csik-u17-ba-2_or

„A Marosvásárhelyi ASA-val és az FK Csíkszeredával nem tudtuk felvenni a versenyt, ám a Marosvásárhelyi LPS-vel, a Sepsiszentgyörgyi OSK-val és Szászérgennel már szorosabb meccseket játszottunk. Ha az eredmények nem is feltétlenül a legjobbak voltak, minden mérkőzésben kaptunk valami pozitívumot, ami a csapat fejlődését segítette elő. A csapat nagy része még nem játszott ezen a szinten, így mindenki számára nagyszerű tapasztalatszerzésnek felelt meg a csoportkör” – mondta Demény.

Az elmúlt hét végén elkezdődött az országos bajnokság második szakasza, az SZFC pedig idegenben, a Nagyszebeni Interstarral találkozott. Azonos képességű csapatok találkoztak, az SZFC-nél pár játékos kiemelkedő teljesítménye (Bíró Zoltán mesterhármast ért el) a javunkra billentette a mérleg nyelvét, 3–1-re nyert a csapat. A második fordulóban, szombaton 14 órakor a csapat műgyepes pályáján a Nagyszebeni Solymok ISK csapata lesz az ellenfél.

szfc--csik-u19-ba-6_or

Albert István által edzett U19-es csapat az ötödik helyen zárta a 16-os szériát. „A vártnál gyengébben teljesítettünk, ez azonban sok összetevős kérdés, hiszen már a vakációban elkezdődött a bajnokság, emiatt több meccsről hiányoztak a vidéki gyerekek. Pár játékosunk a nagy csapatnál is pályára léptek, ez pedig mindig előnyt jelent, így sokszor nagyon szűkös keretünk volt, ami rányomta a bélyegét a csapat teljesítményére. Továbbá a gyerekek hozzáállása sem volt a legjobb, ezen mindenképp változtatni kell” – mondta Albert István edző.

Az U19-es csapat ugyancsak győzelemmel folytatta a bajnokságot, hiszen a Nagyszebeni Interstar otthonában 2–1-re győzött. „Hozzánk hasonlóan szétzilált csapattal találkoztunk. A mérkőzésen egyenlő ellenfelek voltunk, a küzdeni akarással nem volt gondunk, és nyertünk. Ez adhat erőt nekünk, hiszen lesz még öt-hat hozzánk hasonló, velünk egy súlycsoportban levő ellenél” – összegezte a meccset a tréner.

A második fordulóban, szombaton 11 órakor a csapat műgyepes pályáján ugyancsak a Nagyszebeni Solymok ISK csapata lesz az SZFC ellenfele.

U17-es országos bajnokság, 10-es széria, 1. forduló: Nagyszebeni Interstar–Székelyudvarhelyi FC 1–3 (0–0), gólszerző Bíró Zoltán 3.
U19-es országos bajnokság, 10-es széria, 1. forduló: Nagyszebeni Interstar–Székelyudvarhelyi FC 1–2 (0–0), gólszerző Orbán Róbert és Márton Attila.

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2017. október
h k s c p s v
« Sze   nov »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  
Támogatók