Nyolcan osztoztak a tizennégy gólon

2017-09-10

Történelme legnagyobb arányú győzelmét aratta a Székelyudvarhelyi FC, a labdarúgó 3. Liga 3. fordulójában, szombaton délután a több ifjúsági játékossal felállt Galaci Metalosportot 14–0-ra győzte le.

Mindkét együttes kezdője szinte azonos, 22 év átlagéletkorú volt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Galac csapatánál két 2003-as születésű játékost is felírtak a játékvezetői lapra, illetve legidősebb labdarúgójuk 1979-ben született.

szfc-galati-pa-10_or

Már a középkezdést követően „eldőlt” a pálya, kizárólag a galaci tizenhatos előtt zajlott a játék, a labdát pedig folyamatosan az SZFC játékosai birtokolták. A nagy nyomás a 9. percben érett góllá, Czimbalmos balról ívelt középre, a labdát két méterre a kaputól Ribarics vette át, és közelről belőtte. A középkezdés után rögtön labdát szerzett az SZFC, Radicof ugrott ki a védők gyűrűjéből, és kettőre növelte a hazai csapat előnyét. A vendégek teljesen összezavarodtak, és ismét zörrent a hálójuk, Czimbalmos volt a gólszerző a 11. percben.

A folytatásban is folyamatosan építette támadásait az SZFC, újabb gólra a 27. percig kellett várni, Kicsi a tizenhatos bal sarkából lőtte ki a rövid alsó sarkot. Szünetig még két gólt láthatott a mintegy százötven fős közönség, előbb Tankó ejtős lövése került a hálóba, majd Csifó volt önzetlen, középre passzolt labdáját Ribarics értékesítette.

szfc-galati-pa-27_or

A második félidőben kicsit bátrabban játszottak a vendégek, megtörtént az első kapura lövésük is, a labda kb. 2 méterrel szállt fölé. Az 56. percig kellett vári a következő hazai gólra, a csereként beállt Katona Arnold talált be. Ezt követően pedig egymás után potyogtak az udvarhelyi találatok, Radicof emelte át a kifutó kapuson a labdát, majd Katona duplázott, a tizedik hazai gólt pedig Czimbalmos szerezte.

Itt sem állt le az SZFC, Csifó duplával iratkozott fel a gólszerzők közé, továbbá betalált az Aradi UTA-tól kölcsönvett macedón támadó középpályás, Ajlurrahu Izet. A gólfesztivált Radicof zárta a 88. percben.

Nagyon sima győzelmet aratott a Székelyudvarhelyi FC, gólkülönbsége is nagyot javult, a táblázaton pedig feljött a kilencedik helyre. Kérdés, hogy a galaciak meddig folytatják a bajnokságban, hiszen kiállásuk esetén törlik minden eredményüket, így az SZFC történelmi sikerét is – a csapat tétmeccsen sosem rúgott még tizennégy gólt. Érdekesség, hogy a találatokon nyolcan osztoztak.

szfc-galati-pa-35_or

„Minden dicséretet megérdemelnek a fiúk, gyenge vagy közepes teljesítményünk nem is volt. Látszik, hogy meccsről meccsre fejlődik a játékunk. Ma nagyon szép dolgokat láthattunk. Tudtuk, hogy gyenge ellenfél érkezik, de egy alulértékelt csapat ellen is lehet rosszul játszani. A CSM Focșani ellen már közel sem lesz ilyen könnyű dolgunk” – értékelt Gálhidi György, az SZFC edzője.

A következő fordulóban, szombaton 17 órakor a CSM Focșani érkezik Udvarhelyre.

Labdarúgás, 3. Liga, 1-es csoport, 3. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Galaci Metalosport 14–0 (6–0), gólszerzők Ribarics (9., 45.), Radicof (9., 59., 88.), Czimbalmos (11., 71.), Kicsi (27.), Tankó (40.), Katona (56., 68.), Csifó (72., 84.), Izet (79.).
SZFC: Sebestyén – Balázsi, Székely, Gâlia, Kicsi, Tankó, Csifó, Radicof, Czimbalmos, Modra, Ribarics.

További eredmények: Kézdivásárhelyi KSE–Barcarozsnyói Cetate 2–0 (1–0), Románvásári VSK–FK Csíkszereda 4–1 (3–0), CSM Focșani–Galaci Oțelul Suporter Club 1–1 (1–0), Sănătatea Dărăbani–Bákói Aerostar 3–3 (1–0), Avântul Valea Mărului–Sporting Liești 1–3 (0–1), Bucovina Rădăuți–Szászhermány 0–1 (0–1).

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2017. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  
Támogatók