Első hely Debrecenből

2017-08-15

Huszonhatodik alkalommal rendezték meg augusztus 11–13. között Debrecenben a Karnevál Kupa elnevezésű labdarúgótornát. A Székelyudvarhelyi FC két korosztályban három csapattal nevezett be, a 2008-asok tornagyőztesként tértek haza.

szfc 2008 karneval kupa

A Kis Lajos edző által irányított Székelyudvarhelyi FC 2004-es csapata a csoportkörben kemény ellenfelekkel találkozott, két vereség és egy döntetlen volt a mérlege, így az egyenes kiesési szakaszban az ezüst ágon folytatta, ahol végül a 10. helyet szerezte meg.

„Erős csoportba kerültünk, hiszen a korosztályt a Debreceni Labdarúgó Akadémia nyerte meg, míg a kijevi ellenfelünk az ötödik lett. Ezek a csapatok mind egy éve játszanak nagypályán, nekünk pedig ez volt az első ilyen tornánk. Meglátszott a különbség, az ellenfeleknél fizikálisan erős játékosok voltak, akik eldöntötték a mérkőzéseket, leszaladtak minket. Összességében ez a torna arról szólt, hogy próbáljuk a nagypályás focira ráterelni a gyereket. Hasznos volt, jó mérkőzéseink voltak, a mezőnyben is jól játszottunk” – összegzett Kis Lajos edző.

A 2008-as korosztályban Botorok János edző két csapattal nevezett be. Az SZFC Fehér két győzelemmel és egy döntetlennel másodikként lépett tovább az arany ágra, akárcsak az SZFC Narancs, amely kétszer hagyta el győztesen a pályát, egyszer pedig vereséget szenvedett. Az arany ágon egymás ellen kezdett a két SZFC, a Narancs 1–0-ra győzött, majd 2–1-re verte a Nyíregyházi Bozsik Akadémia A. csapatát, míg a Fehér gólnélküli döntetlent játszott a nyíregyháziakkal. Az eredmények alapján az SZFC Fehér az 5–6. helyekért lépett pályára, itt 4–1-re kikapott a Debreceni Olasz Focisulitól. Az SZFC Narancs bejutott a döntőbe, ahol a Debreceni Labdarúgó Akadémiával gólnélküli döntetlent játszott, majd tízméteresekkel 2–1-re győzött, így megszerezte a Karnevál Kupa első helyét. A csapat egyéni díjat is kapott, hiszen Tököli Hunort választották meg a torna legjobb játékosának.

„Nem volt gyenge csapat a tornán, nagyon jó mérkőzéseket játszottunk, hiszen kicsik voltak a csapatok közti különbségek. Az volt a jó, hogy a keretet úgy választottam ketté, hogy két egyforma erősségű gárdát tudtam pályára küldeni. Szakmailag is hasznos volt, továbbá remek kirándulás volt a gyerekeknek, számtalan élménnyel gazdagodtak” – mondta Botorok János edző.

Eredmények

2008-as korosztály, csoportkör: SZFC Fehér–Loki Focisuli 3–0, SZFC Fehér–Nyírbátori Focisuli 2–2, SZFC Fehér–Újpesti TE 2–1; SZFC Narancs–Debreceni Labdarúgó Akadémia 0–2, SZFC Narancs–Balmazújváros 4–2, SZFC Narancs–Bozsik Akadémia Nyíregyháza B. 4–0. Arany ág: SZFC Fehér–SZFC Narancs 0–1, SZFC Fehér–Nyíregyházi Bozsik Akadémia A. 0–0, SZFC Narancs–Nyíregyházi Bozsik Akadémia A. 2–1.

Az 5. helyért: SZFC Fehér–Debreceni Olasz Focisuli 1–4.

Döntő: SZFC Narancs–Debreceni Labdarúgó Akadémia 0–0, tízméteresekkel 2–1.

2004-es korosztály, csoportkör: SZFC–Karcagi SE 1–3, SZFC–Debreceni Labdarúgó Akadémia 0–3, SZFC–Dyuszs 15 Kijev 0–0. Ezüst ág: SZFC–Sárréti Gyöngyhalász 0–3, SZFC–Angyalföldi DSE 2–1.

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2017. augusztus
h k s c p s v
« Júl   Sze »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  
Támogatók