Gálhidi György lett az SZFC felnőtt csapatának edzője

2017-07-20

Komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező edző vette át a 3. Liga őszi idényére készülő Székelyudvarhelyi FC irányítását, a csapat játékosai keddtől Gálhidi György irányításával vesznek részt az edzéseken.

Gálhidi 1954-ben született, labdarúgói pályafutását hátvédként kezdte, 1992-ben hagyott fel az aktív játékkal, tagja volt az 1984-es olimpiára készülő magyar válogatottnak is. A magyar élvonalban 181 alkalommal szerepelt és három gólt szerzett.

galhidi_gyorgy-pa-1_or

Edzői karrierje Tiszakécskén kezdődött, majd irányította a Budapest Honvéd, a Kecskeméti TE, a Diósgyőri VTK, a Lombard Pápát és a Nyíregyházi Spartacus csapatait is. Gálhidi évekig dolgozott külföldön, megfordul az Egyesült Arab Emirátusokban, Kuvaitban, Kínában, Vietnamban és Egyiptomban is. Legutóbb a Budapest Honvéd második együttesét irányította a magyar NBIII-ban.

Gálhidi a 3. Liga előző szezonjában 11. helyen végzett együttes irányítását az FK Csíkszeredához távozott magyarországi Vágó Attilától vette át. A 63 éves szakember segítője Demény Norbert lesz.

Az SZFC kerete délutánonként tréningezik a városi stadionban, az erőnléti gyakorlatokat pedig délelőttönként a Fit.Feel Sport&Wellness Clubban végzi.

galhidi_gyorgy-pa-7_or

Jelenleg nagy a mozgás a csapaton belül, folyamatosan érkeznek próbajátékra a labdarúgók, így a következő hét hétben fog kialakulni a végleges keret.

A felkészülési mérkőzések sorozatát szombaton 10.30-kor kezdi a csapat, a sétatéri stadionba az FK Csíkszereda együttese látogat.

A Román Labdarúgó-szövetség közleménye szerint csütörtökig lehetett jelentkezni a labdarúgó 2., illetve 3. Ligákba, ezt követően alakítják ki a csoportokat, sorsolják ki a menetrendet. Így egyelőre nem lehet tudni, hogy az öt csoportból melyikbe kerül majd a Székelyudvarhelyi FC.

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2017. július
h k s c p s v
« jún   aug »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  
Támogatók