Jobb csapattól kaptak ki

2017-05-10

Újra vesztesként hagyta el a pályát a Székelyudvarhelyi FC, szerdán délután Szászhermány vendégeként 5–1-re kapott ki. A 27., hétközi fordulóval folytatódott a labdarúgó 3. Liga 1-es szériája, az SZFC a másodosztályba  jutásra pályázó Brassó megyei együttes vendége volt.

szaszhermany szfc 1

A lehető legrosszabbul kezdődött a találkozó az udvarhelyieknek, már a második percben hátrányba kerültek. A házigazda bő negyedóra alatt eldöntötte a találkozót, hiszen a 19. percben már 3–0-ra vezettek (a második gólnál Csíki Dénes rosszul ért bele egy beadásba, a labda pedig a hálóba került). Az udvarhelyi csapat fél óra játék után kezdett magáoz térni, Bálint Rajmond lőtt többször is kapura, ám a szászhermányiak fiatal kapusa rendre hárítani tudott.

Térfélcsere után legtöbbet Petru Silion és Bálint Rajmond próbálkozott, az 52. percben kettőjük összjátékát követően utóbbi lőtt nem sokkal mellé. Két perccel később tovább nőtt a két csapat közti különbség, a szászhermányiak ezúttal ellentámadásból voltak eredményesek. A rossz hírek sokasodtak, hiszen Vágó Attila edzőnek kényszerű cserét kellett végrehajtania, Bogdan Panait fájlalta a térdét, majd Antal Norbert kapott sárga lapot, így nem játszik a szombati, CSM Pașcani elleni kiesési rangadón.

szaszhermany szfc 2

A 77. percben közel állt a szépítéshez az SZFC, Silion futott el a jobb szélen, a 16-os sarkáról lőtt, a kapus Czimbalmos elé ütötte a labdát, aki három méterről nem tudott betalálni, mivel az egyik védő beleugrott a lövésébe. A becsületgól végül a 80. percben jött össze, Silion szabadrúgásból ívelt be, a rövid saroknál érkezett Péter Mózes, és a hálóba fejelt. Ezzel még nem járt le a mérkőzés, a hazaiak a 90. percben egy szögletet követően beállították az 5–1-es végeredményt.

„Sajnos már a második percben eldőlt a mérkőzés, hiszen attól kezdve csak futottunk az eredmény után. A két csapat közti különbség nem volt akkora, mint amit a végeredmény mutat, ám megérdemelt a hazaiak győzelme” – összegzett a találkozó után Vágó Attila edző.

Az udvarhelyi együttesnek a bajnoki hajrá legfontosabb mérkőzése következik, a kiesés elől menekülő, az SZFC-hez hasonlóan ugyancsak 22 pontot gyűjtött CSM Pașcani látogat Udvarhelyre (a fordulóban hazai pályán kapott ki 2–1-re az Avântul Valea Măruluitól), a meccset szombaton 18 órától rendezik a városi stadionban.

Labdarúgó 3. Liga, 27. forduló: Szászhermányi FC–Székelyudvarhelyi FC 5–1 (3–0), az SZFC gólszerzője Péter Mózes (80.). SZFC: Sebestyén (Varró, 70.) – Panait (Kis, 56.), Csíki, Pál, Czimbalmos, Mátyás (Antal, 46.), Péter, Bálint, Silion, Kicsi, Bagoly (Balázs, 73.).

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2017. május
h k s c p s v
« ápr   jún »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  
Támogatók