Galac megyébe látogat az SZFC

2017-04-21

Folytatódik a labdarúgó 3. Liga, a hét végén a 24. fordulót rendezik. A Székelyudvarhelyi FC-re hosszú kiszállás vár, az Avântul Valea Mărului vendége lesz szombaton.

Az Avântul az éllovas Szászhermány után jelenleg a második legjobb formában lévő együttes a bajnokságban, legutóbbi öt meccsén négy győzelmet (Liești, Chiscani és az Olimpia Rm. Sărat ellen otthon, a Galaci Metalosport ellen idegenben) és egy döntetlent ért el (Barcarozsnyón).

A kiesés elől menekülő Székelyudvarhelyi FC is egyre stabilabban játszik, legutóbbi három mérkőzését megnyerte. „Az utóbbi három meccsünkön nem kaptunk gólt, és mind a kilenc pontot megszereztük. Ha a fiúk hasonló mentalitással játszanak és továbbra is minden labdáért megharcolunk, akkor ponttal, pontokkal térhetünk haza. Egy nagyon jó formában lévő csapathoz látogatunk, amely hazai pályán kifejezetten erősnek számít, így nagyon izgalmas mérkőzés vár ránk” – mondta Vágó Attila, az SZFC edzője.

A csapat pénteken utazik el Galac megyébe, a keretből Péter Mózes és Bálint Róbert sárga lapos eltiltás miatt kimarad.

Ősszel Udvarhelyen hamar vezetéshez jutott a házigazda, ám a vendégek a szünetig fordítottak, előnyüket pedig megtartották a mérkőzés végéig.

Labdarúgó 3. Liga, 1-es széria, 24. forduló: Avântul Valea Mărului–Székelyudvarhelyi FC.

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2017. április
h k s c p s v
« Már   máj »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Támogatók