Felemás eredmények a bajnokságokban

2017-03-31

Az elmúlt időszakban a Székelyudvarhelyi FC több együttese is pályára lépett a Hargita megyei illetve az országos bajnokságban.

Az Albert István által irányított U17-es együttes az országos bajnokság 23. fordulójában a Kolozsvári Mihai Georgescu vendége volt. A mérkőzés végig kiegyenlített volt, a hazaiak pedig pontosabbak voltak a befejezéseknél, így 2–1-es sikerükkel otthon tartották a pontokat.

szfc-beszterce-u17 pa-10_or

Az SZFC szerdán délután újabb bajnokit játszott, a Besztercei Sportiskolát fogadta. A pontszerzés ezúttal sem jött össze, a vendégek jobban ki tudták használni a lehetőségeiket, így 2–0-ra nyertek a műgyepes pályán. Az SZFC a következő fordulóban szabadnapos lesz, legközelebb jövő szombaton játszik, a 8-as széria éllovasát, a Besztercei Gloria Juniort fogadja.

„Minden mérkőzésen képben vagyunk, és jól is játszunk, azonban azok a kicsi finomságok hiányoznak, amikkel meccseket lehet eldönteni. Nincs olyan emberünk, aki be tudja fejezni a támadásokat, továbbá a védelemben is akkor hibázunk, amikor nem kellene, nem tudunk lehozni egy mérkőzést kapott gól nélkül” – összegzett Albert István edző.

A 2002-es korosztályban megyei rangadót rendeztek, az SZFC 2003-as csapata 2–0-ra kikapott hazai pályán a vendég FK Csíkszereda II-től. Az SZFC I-es együttese magabiztos győzelmet aratott Maroshévízen, így tartja dobogós pozícióját, míg az SZFC 2003 a negyedik a táblázaton.

szfc-beszterce-u17 pa-4_or

A hét végén az SZFC 2003 Gyergyószentmiklósra látogat, míg az SZFC–Balánbánya mérkőzést elhalasztották.

A 2004-eseknél az SZFC kiütéses győzelmet aratott Baróton, így tartja éllovas pozícióját a bajnokságban. Az SZFC II. is győzelemmel zárta a fordulót, hazai pályán 4–1-re verte Csíkszentsimon együttesét, így jelenleg ötödik a táblázaton. A hét végén az SZFC II. Lövétére látogat, míg az SZFC szabadnapos lesz.

A 2006-osok is pályára lépnek, ezúttal Tölgyesen fognak játszani a fiatalok: az SZFC II. a Székelyudvarhelyi ISK-val és az FK Csíkszereda II-vel találkozik, míg az SZFC Gyergyószentmiklóssal és az ISK-val meccsel majd.

Csíkszeredába látogat a 2008-as korosztály, a vasárnapi tornán Szárhegy–SZFC II., Maroshévíz–SZFC, SZFC II.–Balánbánya, SZFC–Szárhegy mérkőzéseket fognak rendezni.

Eredmények
U17-es bajnokság:
Kolozsvári Mihai Georgescu–Székelyudvarhelyi FC 2–1, gólszerző Balázs Norbert
Székelyudvarhelyi FC–Besztercei Sportiskola 0–2

2002-es megyei bajnokság
Székelyudvarhelyi FC 2003–FK Csíkszereda II. 0–2
Maroshévíz–Székelyudvarhelyi FC 0–7

2004-es megyei bajnokság
Baróti VSK–Székelyudvarhelyi FC 2004 0–11, gólszerzők Sebestyén B. 4, Tordai T. 2, Varga M. 2, Varga Sz. 1, Bíró T. 1, Trinfa Sz. 1.
Székelyudvarhelyi FC 2005–Csíkszentsimon 4–1, gólszerzők Vajda R., Dusinszki Sz., Fóri E., Orbán M.

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2017. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Támogatók