Új vezetőedzője van az SZFC-nek

2017-01-24

A tavaszi idényében új vezetőedző irányítja a Székelyudvarhelyi FC-t. Vágó Attila korábban több magyar első- és másodosztályos klubot irányított, az 57 éves szakember elsődleges célja kiharcolni az SZFC-vel a bennmaradást.

– Miképp került a Székelyudvarhelyi FC kötelékébe?

– A Székelyföldi Labdarúgó Akadémiához és a román 3. Ligában szereplő FK Csíkszereda együtteséhez szakmai igazgatóként kinevezett Varga Károly keresett meg, lenne-e kedvem jönni Székelyudvarhelyre, ahol a harmadosztályban a kiesés szélén álló csapat van, és bent kellene tartani. Egyből igent mondtam.

– Az Ön szerepének mi a háttere?

– Ugyebár nem titkolt tény, hogy az FK Csíkszereda fel szeretne jutni a másodosztályba, és szerintem sokat lendítene a székelyföldi labdarúgáson, ha a Sepsiszentgyörgyi OSK bejutna az első osztályba. Összefogás, közös koncepció kell e három város között, hogy legyen egy-egy első-, másod- és harmadosztályos csapat.

– Mennyire ismeri a Székelyudvarhelyi FC-t?

– Felkészültem a csapatból, és megvizsgáltam a bajnokságot is. Két győzelme, két döntetlenje és tíz veresége van az SZFC-nek, tehát egyértelmű erősítésre szorul. A bajnokságban egy kieső már biztos, a Bákói SC. Nem lehetetlen küldetés a kiesés elkerülése, de nem lesz egyszerű dolog sem. A táblázaton tőlünk öt pont távolságra négy csapat is található. Ha a rajtig rendesen felkészülünk, megfelelő igazolásokkal behozható ez a hátrány. Tizennégy forduló van hátra, két csapatot biztosan meg tudunk majd előzni.

– Változások várhatóak a keretben?

– Az őszi idényben volt három francia játékos a csapatnál. Ők nem hozták azt a szintet, amit elvártak tőlük, igaz, a csatár lőtt pár gólt. Minden poszton erősítésre van szükség. Kapust kell igazolnunk, a védelembe és a középpályára embert kell hozni. Továbbá egy gólerős csatár nélkül lehetetlen a kiesés elkerülése. A csíkszeredai akadémiával tartott jó kapcsolatnak köszönhetően bízom benne, hogy kapunk tőlük két játékost. Olyan labdarúgókra van szükségünk, akik a csapatot hozzá tudják segíteni a bennmaradáshoz. A jelenlegi játékosok zömére számítok a továbbiakban is. Az eddigi játékosedző, Demény Norbert nagyon fontos láncszem ebben a felállásban. A pályán lévő meghosszabbított kezem, segítőm lesz. Valószínű, hogy 6–7 játékost kell igazolnunk, tehát megváltozik az SZFC kerete. Ha jól tudunk igazolni, és az új játékosokkal elkapjuk a fonalat, akkor vissza tudjuk csalogatni a nézőket is a lelátókra.

vago attila szfc 3

– Mi a célja a csapatnál?

– Azért jöttem, hogy az SZFC-t benn tartsam a harmadosztályban, és közösen egy olyan csapat alapjait tegyük le, amely a következő bajnokságban már merészebbet tud vállalni, és hosszú távon akár megcélozhatja azt, hogy feljusson a másodosztályba. Az akadémiákkal közösen dolgozva megvalósítható ez a terv. Ehhez már nem csak a szakmai, hanem az anyagi hátteret is meg kell teremteni, erről már sokat egyeztettem Berkeczi Attila elnök úrral, akinek ugyancsak eltökélt célja, hogy a klub bennmaradjon. Fontos, hogy milyen keretek között mozgunk, azon belül kell kiviteleznünk célunkat. Továbbá az is fontos feladat, hogy mi adjuk az ellenfelet Csíkszeredának (az SZFC aktuális ellenfelével a következő fordulóban az FK Csíkszereda játszik – szerk. megj.), így hozzásegíthetjük őket a bajnokság megnyeréséhez, így még jobban megalapozhatjuk a két klub közti jó együttműködést. Én nem félévre tervezek, nincs kizárva, hogy két-három évig Székelyföldön fogok edzősködni, de ennek az alapja, hogy bennmarad a csapat.

– Gazdag utánpótlása van a Székelyudvarhelyi FC-nek.

–Minden sikeres sportág alapja a gyerek, az utánpótlás. Nagyon örülök annak, hogy itt a felnőttek mellett tíz korosztályos együttes végzi a dolgát. Felügyelni és koordinálni fogom az itteni utánpótlásedzők munkáját, megnézem az edzéseket, egyeztetek velük.

Vágó Attila, az SZFC új vezetőedzője

Vágó Attila Salgótarjánban született 1959-ben, játékosként főleg alacsonyabb osztályú klubokan játszott, 26 éves korában már utánpótlásedző volt a Videotonnál. Pályafutása során több első- és másodosztályos magyar csapatot irányított, megfordult Békéscsabán, Diósgyőrben, Veszprémben, Szegeden, Szolnokon, Szigetszentmiklóson. Legutóbb az NB III Keleti csoportjában szereplő Somosi TC vezetőedzője volt. Két időszakban (2007–2010 és 2013–2014), összesen öt évig volt a magyar női válogatott szövetségi kapitánya. 2014. júliusában csapatával eljött Székelyudvarhelyre, Magyarország ellen játszotta első találkozóját a Székelyföld női labdarúgó válogatottja, a magyarok 5–0-ra nyertek a sétatéri stadionban.

Megosztás

Hónap Játékosa

Player of the Month

Archívum

2017. január
h k s c p s v
« dec   feb »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  
Támogatók